Óriási kirúgások a pénzügyi szektorban

tőzsde, kínai tőzsde, részvénypiac, feltörekvő piacok
A Morgan Stanley bejelentése tartja lázban a kínai tőzsdét
Vágólapra másolva!
A Morgan Stanley befektetési bank 1200 dolgozójától válik meg az év végéig, ami foglalkoztatottjainak mintegy 2 százaléka.
Vágólapra másolva!

A Morgan Stanley szóvivője azt mondta, hogy a negyedik negyedévre 150 millió dollárt tartalékoltak végkielégítésre. Az 1200 alkalmazottból, akiket most elbocsátanak, 470-en a kötvények, devizák és árupiaci termékek kereskedelmében (FICC) dolgoznak, ebben az ágazatban

a létszámleépítés mértéke mintegy 25 százalék.

Menekülőre vették

Az elbocsátások minden bizonnyal összefüggenek azzal, hogy

a befektetők menekültek a kötvény-, a deviza- és az árupiacokról

az amerikai kamatemelési ciklus megkezdésének időpontja körüli bizonytalanságok és a kínai gazdasági növekedés lassulása nyomán támadt aggodalmak hatására a harmadik negyedévben.

Forrás: REUTERS

Ez pedig azzal járt, hogy a FICC-ágazatban vagyis a devizák és árupiaci kereskedésben több mint 40 százalék volt a díjbevétel-visszaesés, míg a cég egészének a bevétele mintegy 13 százalékkal, 7,77 milliárd dollárra csökkent a szeptember 30-án lezárt negyedévben.