Politikusok parkolói miatt nyomoznak Szegeden

mozgássérült parkoló
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást a Szegeden kiosztott parkolóbérletek ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtök az MTI megkeresésére.
Vágólapra másolva!

A Magyar Idők csütörtökön írt arról, hogy ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt folyik eljárás a Szegeden 2008 és 2012 között ingyenesen kiosztott több mint háromszáz parkolóbérlet ügyében. A lap számításai szerint a bérletek összértéke elérheti a 100 millió forintot.

Korábban az önkormányzat tagadta, hogy bármelyik munkatársuk ellen nyomoznának,

azonban délután a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-vel közlte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytatja a nyomozást a Szegeden kiosztott parkolóbérletek ügyében.

Kormánypárti és ellenzéki is jól járt

Vécsey Ágnes, az önkormányzat szóvivője csütörtökön az MTI-vel azt közölte:

Az önkormányzat közleménye szerint Szegeden két évtizede gyakorlat - a jelenleg is hatályos közgyűlési rendelettel egyezően -, hogy kedvezményes parkolási bérlettel segítik, pártállástól függetlenül, a városért dolgozó országgyűlési és önkormányzati képviselők, valamint egyes állami szervek munkáját.

- írta a szóvivő, hozzátéve: a polgármester és a városvezetés egyetlen tagjával szemben sem indult rendőrségi eljárás.