Gyengül a forint, mi lesz az adóssággal?

pénz, forint, közbeszerzés
pénz, forint
Vágólapra másolva!
A héten öt forintot gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Ha tovább esik a hazai deviza árfolyama, akkor veszélybe kerülhet az államadósság csökkenő pályája is. Elemzők az Origónak azt mondták, hogy a forint nem a magyar gazdaság miatt gyengült az elmúlt napokban.
Vágólapra másolva!

A vártnál lényegesen jobb ipari adatot és a vártnál sokkal jobb külkereskedelmi adatot közölt a statisztikai hivatal a héten – ezeknek Suppan Gergely szerint mind a forintot kellene erősíteniük. A Takarékbank senior elemzője az Origónak azt mondta, hogy fundamentális okai nincsenek a forintgyengülésnek, amit a nemzetközi hangulat okoz, és várhatóan csak átmeneti jelenségről van szó.

Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője szerint is globális hatások állnak a forint gyengülése mögött, a fundamentumok – így az infláció, a GDP vagy épp a kereskedelmi egyenleg – miatt nem kellene tovább gyengülnie az árfolyamnak. A banknál nem számítanak a következő 1-2 hónapban gyenge forintra:

az euróval szemben 315 forintos szintet várnak az év végére.

Gyengélkednek a feltörekvő piacok

Suppan Gergely szerint a feltörekvő piacokon „dráma van”: nagyot gyengült a török líra, a dél-afrikai rand, a román lej vagy épp a lengyel zloty is az elmúlt napokban.

A forint sokkal jobban teljesített az elmúlt időszakban, mint a többi deviza

a feltörekvő piacokon. Összehasonlításképpen: az elemző szerint, ha annyit gyengült volna a magyar fizetőeszköz, mint a dél-afrikai rand, akkor most körülbelül 500 forintot kéne adni egyetlen euróért.

Szokásos év végi gyengülés

A szakértő szerint összességében stabil a forint árfolyama, de az elmúlt években már láthattuk, hogy

minden év végén gyengült az árfolyam.

Suppan Gergely szerint ez a jelenség annak köszönhető, hogy néhány nagyobb külföldi befektető zárja a pozícióit, amelyeket jövő év elején majd újra nyit – az elemző szerint ez az egyik oka az év végi forintgyengülésnek.

Mi lesz az államadóssággal?

Ha tovább esne a forint árfolyama, akkor kérdéses lenne, hogy az államadósság csökkenő pályán tudna-e maradni, közölte a szakértő, aki szerint a legnagyobb kérdés most, az, hogy december 31-én mennyi lesz az árfolyam.

Nagyon nem mindegy, hogy szilveszterkor hol áll majd a forint Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Török Zoltán szerint is ez most a legfontosabb kérdés, hogy hogyan alakul majd az év végi adósságmutató: ugyan sokat csökkent a deviza aránya az adósságportfólión belül, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz az árfolyam. Mindenesetre az elemző szerint nem romlik tovább a helyzet a hazai deviza piacán.

Olcsóbb lehet a benzin

Az olajárak esése a feltörekvő devizákra is negatívan hat, azaz gyengíti azokat – így a forintot is. Ugyanakkor az olajár sokkal nagyobb mértékben zuhan, mint a forint gyengül a dollárral szemben, így Suppan Gergely szerint a benzinár még akár tovább is csökkenhet.

Péntekre 317 forintig gyengült a hazai deviza az euróval szemben Forrás: Yahoo Finance

Kovács Bálint, az Equilor elemzője a Magyar Nemzeti Bank szerepét emelte ki: Matolcsy György jegybankelnök már többször is kijelentette, hogy

az MNB-nek nincs árfolyamcélja.

A jegybank jövő kedden tart kamatdöntő ülést, de kamatvágást az elemző nem vár, ugyanakkor

új monetáris lazítócsomagot jelentethetnek be

– ezt nagy érdeklődéssel várja a piac.

Beavatkozik a jegybank?

A forint árfolyamának az inflációra közvetlen hatása nincs, csak közvetett – például az olajárak esnek a leginkább latba az inflációs kosárban. Kovács Bálint szakértő szerint

nincs kizárva az sem, hogy az év végén a jegybank valahogy beavatkozik majd a forint árfolyamába

– ahogy elemzők szerint már korábban is megtette –, azért, hogy az adósságmutató a megfelelő szinten alakuljon.

Az államháztartás bruttó adóssága 2014 végén a GDP 76,9 százaléka volt, ami 0,4 százalékponttal alacsonyabb, mint a 2013-as évvégi adat. A jegybank november közepén azt közölte, hogy a harmadik negyedév végén 25 910 milliárd forint, azaz a GDP 78 százaléka volt a bruttó adósság – tehát még 1,1 százalékponttal kellene csökkenteni az államadósságot, hogy az csökkenő pályán maradjon.