Jön az álláskirályok kora

álláskeresés, önéletrajz
Woman working in home office
Vágólapra másolva!
Elmúltak azok az idők, amikor a cégek kedvükre szemezgethettek az álláskeresők között. Eljött az „álláskirályok kora”, ahol egyesek kedvükre válogathatnak az álláslehetőségekből.
Vágólapra másolva!

Egy jelenleg is munkában álló szoftverfejlesztő hetente négy új állásajánlatot kap – és ez a trend jövőre csak erősödni fog. A már stratégiai méretű munkaerőhiány enyhítéséhez az eddig hátrányosan kezelt csoportok bevonására és integrálására van szükség.

– mondja Dobár Attila, a JobGroup ügyvezető igazgatója.

Egyre több munkakörben radikálisan lecsökkent az álláskeresők száma, a legkeresettebb pozíciókra szóló hirdetésekre pedig szinte egyáltalán nem érkezik megfelelő tapasztalattal rendelkező pályázó.

Fiatal munkanélküliek Forrás: AFP/Pedro Armestre

Az IT-pozíciók jó része, a magas szintű nyelvtudást igénylő állások, a pénzügyi szakembereknek szóló kiírások esetében szinte esély sincs pusztán hirdetéssel megfelelő szakembert találni.

Ezzel ellentétben viszont kicsit könnyebb rátermett szakembert keresni marketing, PR, jogi, valamint az IT-tól távolabb eső mérnöki pozíciókra, és a tapasztalatok alapján viszonylag sok felsővezetői gyakorlattal rendelkező jelölt is munkát keres – mondta Dobár Attila.

El kell tudni adni az állást

A Job Kft. szakemberei szerint míg egy évvel ezelőtt még jellemző volt, hogy a keresett pozíciókra is jelentkezett az állás leírását ténylegesen áttanulmányozó, motivált és szakmai tapasztalatait illetően is rátermett jelölt, addig az év második felében már csak ritkán akadt erre példa.

Így a folyamat megfordul, az első lépést a tanácsadónak kell megtennie, és szinte klasszikus értékesítői szerepkört betöltve telefonon kell néhány perc alatt annyira „eladni” az állást, hogy a jelölt hajlandó legyen időt szánni egy személyes beszélgetésre.

Fejvadászcégek fontos szerepkörben

A nehezebben betölthető pozícióknál

százötven-kétszáz jelöltből alig 2 százalék mutat erre érdeklődést és jön el egy személyes találkozásra.

Ugyanakkor számos állás esetében a pozíciók összetettsége miatt a pályakezdők nem tudják igazán eldönteni, mire érdemes pályázniuk. Ebben is felértékelődik a fejvadászcégek szerepe, hiszen közvetítőként látják, hogy az adott cég az egyes feladatok esetében milyen munkatársban gondolkodik, és ez alapján célzottan tudják megkeresni a legalkalmasabb jelölteket.

Forrás: Photononstop/Eric Audras

Egyre többen bíznak abban, hogy a cégek úgyis megtalálják őket, és nem pályázattal próbálják meg kitalálni, mit is szeretne látni és hallani valójában a cég.