Helyrehozzák és már jövő nyáron eladják az MKB-t

Vágólapra másolva!
A vevőnek már nem kell aggódnia 343 milliárd rossz hitel miatt.
Vágólapra másolva!

A rossz hiteleitől megszabadított MKB részvényeinek 100 százalékát eladják 2016 június végéig - jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A jegybank alelnöke szerint az Európai Unió elvárása szerint az értékesítés nyilvánosan, transzparensen és nem diszkriminatívan zajlik majd nemzetközi tanácsadók bevonásával, az eladás folyamatait pedig a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően bonyolítják.

Az MKB Bank fő pébzügyi számai (Milliárd forint) az államosítás előtt Forrás: Banki eredmény, Origo

A rossz hitelek már nem lesznek ott

Nagy Márton közölte azt is, hogy az MKB Bank szanálása során 343 milliárd forint rossz bruttó követeléstől szabadult meg.