A számlázórendszerekbe is betekintene az adóhatóság

2016.01.04. 10:51

Folytatódik az adóhivatal átalakítása, még az idén NAV-ügyfélszolgálatok nyílnak a kormányhivatalokban, emellett döntés születhet arról is, hogy életpályamodellt vezetnek be az adóhatóságnál is.

A szervezeti módosítások mellett egy újabb, feketegazdaság elleni intézkedés bevezetésén is dolgozik a kormányzat. A belügyi és a nemzetgazdasági tárca az év közepéig térképezi fel annak feltételeit, miképpen köthetők be az adóhivatalhoz a hazai gazdasági szereplők számlázórendszerei.

A tervbe vett lépés hordereje az online pénztárgépek üzembe állításával és a közúti áruforgalom elektronikus ellenőrzésének bevezetésével vetekszik. Az új elektronikus szisztéma segítségével a NAV immár a termelésben, a kereskedelemben részt vevő cégek szinte minden fontos adatához hozzájuthatna, a szabálytalanságokat pedig akár órákon, napokon belül észrevehetné -írja a Magyar Idők.

A szervezeti módosítások mellett egy újabb, feketegazdaság elleni intézkedés bevezetésén is dolgozik a kormányzat

Fotó: Mudra László - Origo

Decemberben döntöttek arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetét átrajzolják. Az adófizetőknek előnyös lehet, hogy különösebb változásokra nem kell felkészülni: a vállalkozások és a magánszemélyek jövőre is ugyanott intézhetik adóügyeiket, mint eddig.

Az adóhivatalnak ugyanis az eddigieknél nagyobb segítséget kell nyújtania a jogkövető cégek és magánszemélyek számára, mindezt úgy, hogy a szabályok kevesebb papírmunkát követelnek meg az érintettektől.

A határozat alapján valószínűsíthető, hogy már az idén NAV-ügyfélszolgálatok nyílnak a kormányhivatalokban. Az elképzelés megvalósításának részleteit ugyanis – a tervek szerint – március végéig dolgozza ki a kormányzat -írja a lap.