A vasutasok készek elmenni a végsőkig a béremelésért

évforduló FOTÓ ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ mozdony vonat
Hat Nohab-mozdony által vontatott különvonat halad el a típus menetrend szerinti forgalomból való kivonásának tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett Nohab-találkozóról, Tapolcáról Budapest felé, Csopaknál a ködben
Vágólapra másolva!
Eredménytelenül zárult a MÁV és a vasutasok közti bértárgyalás. A szakszervezetek a következő tárgyalásra a kormány képviselőjét is meghívták. Ha nem tudnak megállapodni, a vasutasok minden jogszerű eszközt alkalmazni fognak a követeléseik eléréséhez. 
Vágólapra másolva!

Nem jött létre egyezség a MÁV és a vasutas szakszervezetek között a kollektív munkaügyi vita második, 2016. január 5-i fordulóján a 2016. évi bérfejlesztésről és a középtávú megállapodásról, tájékoztat közös közleményben öt vasutas szakszervezet.

A tárgyalások folytatódnak.

Készek elmenni a végsőkig

A munkavállalói oldal kezdeményezte a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium képviselőjének meghívását a következő tárgyalásra, mivel a munkáltató ismét kijelentette: nincs lehetőség a bérkövetelés teljesítésére.

A szakszervezetek a január 5-i ülésen jelezték: a további tárgyalások eredménytelensége esetén

minden jogszerű eszközt alkalmazni fognak

azért, hogy tagjaik számára az általuk követelt bérnövekedést és a munkakörülményeiket javító, a foglalkoztatási biztonságukat növelő, továbbá a változó életkörülmények negatív hatásait mérséklő középtávú megállapodás aláírását elérjék.

A MÁV megerősítette, hogy folytatódnak a tárgyalások, részleteket nem közölt.

A vasutasok minden jogszerű eszközt készek bevetni Forrás: MTI/Máthé Zoltán

5 százalékos béremelést akarnak

A munkavállalói oldal 5 százalék alanyi jogú alapbérfejlesztést és 2,7 százalék differenciált bérfejlesztést, valamint középtávú megállapodás megkötését követeli. Utóbbira azért is nagy szükség van, írják a szakszervezetek közleményükben, mert kiszámítható életpályát kínálhat a vasutas munkavállalók számára, egyúttal az egyes vasúti munkakörökben kialakult kritikus létszámhiány pótlását is elősegítené.