Csak az a kérdés, mennyire fog Miskolc lebénulni

2016.01.05. 10:57

A 2015-ös béremelésért sztrájkolnának a miskolci tömegközlekedési dolgozók. Az egyik szakszervezeti vezető szerint a sztrájk már biztos, csak az elégséges szolgáltatásokról fognak tárgyalni az üzemeltetővel.

A miskolci tömegközlekedést üzemeltető vállalat egyoldalúan felrúgta a közlekedési dolgozók szakszervezetével kötött megállapodást. Zelenka László, a Miskolci Autó­busz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete elnöke a Népszabadság miskolci tudósítójának azt mondta: mivel nem jutottak közelebb az álláspontok, mindenképpen sztrájkolnak, már csak az a kérdés, mikor és milyen feltételekkel.

Az elégséges szolgáltatásokról január 6-án, szerdán kezdik meg a tárgyalásokat a munkaadóval.

A közlekedés nem áll le

A közlekedés az esetleges sztrájk idejére sem áll le Miskolcon, a törvényi szabályozás szerint ugyanis minimum 66 százalékos szolgáltatást biztosítani kell. Az MVK Zrt. - a miskolci lakosság érdekében - ezt meghaladó mértékű, legalább 88 százalékos szolgáltatást tart reálisnak, ehhez ragaszkodik majd - írta még december végén a cég.

A 2015-ös emelésért sztrájkolnának

A szakszervezek szerint abban állapodtak meg a miskolci tömegközlekedést üzemeltető Miskolc Holding Zrt.-vel, hogy minden dolgozó 5 százalékos béremelést kap 2015-re, de ezt csak a járművezetők kapták meg. A szakszervezetek ezért az emelésért terveznek sztrájkolni, nem pedig a 2016-osért.

A 2016-os emelést megkapták

A Miskolc Holding december végi közlése szerint 11 tagvállalatánál a dolgozói képviseletek mind elfogadták a január 1-től hatályos, átlagosan 3 százalékos béremelésről, a kafeteria juttatásokról és a karácsonyi jutalomról szóló munkáltatói javaslatot, egyedül a három MVK-s, a közlekedési vállalat dolgozóit tömörítő szakszervezet követel többet.

Az autóbusz- és villamosvezetők annak ellenére hirdetnek 2016 január elejére sztrájkot, hogy az ő bérük - és csak az övék - már november 1-től 5 százalékkal nőtt - jelezte a Miskolc Holding.

Szerettük volna megtudni, a közlekedési vállalatnál, az MVK-nál mit szólnak ahhoz, hogy a szakszervezet mindenképpen sztrájkot tervez, és csak az elégséges szolgáltatásokról akarnak tárgyalni, illetve látnak-e lehetőséget a megegyezésre és a sztrájk elkerülésére. Kérdéseinkre válaszul a Miskolc Holding december végi közleményét küldték el újra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra