Kivásárolták Demjánt a Gránit Bankból

Demján Sándor üzletember
Vágólapra másolva!
A Gránit Bank további fejlődésének finanszírozására 3,1 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre 2015. december 30-án, amiből a magyar állam 1,7 milliárd forint, a Pannónia Nyugdíjpénztár 1,4 milliárd forint befektetést vállalt – közölte az állam kisebbségi részvényesi jogait gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A Gránit Bankban tavaly lezárult a piaci magánbefektetők személyi összetételének változása. A Demján Sándor üzletember és Hegedüs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója között létrejött korábbi megállapodás alapján Demján Sándor lehetőséget biztosított Hegedüs Évának a tulajdonában lévő részvények megvásárlására.

Demján Sándor üzletember Fotó: Origo

Hegedüs Éva élve a lehetőséggel megvásárolta Demján Sándortól a részvényeket,

ezzel tulajdoni részesedése 33,8 százalékra nőtt. A többi magánbefektető 16,23 százalékot birtokol.

A közgyűlés az igazgatóság elnökének Hegedüs Éva vezérigazgatót választotta meg.

A Gránit Bank 150 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel és több mint 100 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a múlt évet az előzetes adatok alapján.

Az állam tulajdonrésze a tőkeemelés után 49,97 százalékra nőtt a bankban.

Felidézték: a magyar állam 2013 közepén szerzett 49 százalékos részesedést a Gránit Bankban. A bank univerzális pénzintézetként működik, növekedése a vártnál is gyorsabb, a hitelintézet mára a hazai bankpiac stabil, nyereséget termelő középbanki szereplője lett – emelte ki az NGM.

Hússzoros növekedés

A Gránit Bank tevékenysége illeszkedik a kormány növekedésösztönző gazdaságpolitikájába. A pénzintézet indulása óta a mérlegfőösszegét közel hússzorosára növelte, kiváló minőségű hitelportfóliót épített fel, aminek több mint a 90 százaléka kis- és középvállalati hitel.

A Gránit Bank közleményben erősítette meg, hogy 2015. december 30-án 3,1 milliárd forint összegű tőkeemelés valósult meg, újonnan kibocsátott törzsrészvények lejegyzésével. A tőkeemeléssel a bank saját tőkéje meghaladja a 8,1 milliárd forintot.

3,1 milliárdos tőkeemelés a Gránit Bankban Fotó: Origo

A bank tulajdonosi szerkezetében továbbra is többségben vannak a piaci magánbefektetők, a Magyar Állam pedig változatlanul a legnagyobb kisebbségi részvényese a banknak.

A több mint 20 éves múltra visszatekintő Pannónia Nyugdíjpénztár Magyarország ötödik legnagyobb önkéntes pénztára, közel 100 milliárd értékű vagyont kezel.