Kettősség jellemzi az árampiacot

villamos vezeték áram
Nyírmihálydi, 2010. február 24. Az E.ON munkatársa lerángatja a hálózatról a lopáshoz szükséges vezetéket egy olyan lakóház előtt, melynek lakói a mérőórát megkerülve, illegális módon, drótok segítségével közvetlenül a hálózatról jutnak elektromos áramhoz Nyírmihálydiban. A településen húsz rendőr közreműködésével az E.ON tizenhat munkatársa felszámolta az áram lopására alkalmas eszközöket és az átalakított mérőberendezéseket. Az akció során 17 büntetőfeljelentést tettek.. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Az ipari szektorban hatékony verseny alakult ki, míg a rezsicsökkentési politika a versenytől teljesen eltérő módon próbálja az árcsökkenést a végfogyasztókhoz eljuttatni - mondta Kaderják Péter adjunktus, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője.
Vágólapra másolva!

A szigorúan vett rezsicsökkentés előtt – 2011 előtti időszak- az az elv uralkodott, hogy az egyetemes szolgáltatók által lefedett körben az alternatív szolgáltatóknak kell teret biztosítani, a „végső menedék” hatósági árat pedig meghagyni a legalacsonyabb jövedelmű fogyasztóknak. A távközlési szektor modellje volt sokak fejében. Voltak is belépők gázpiacon, árampiacon.

Konrad Kreuzer, az E. On Hungária Zrt. igazgatósági elnöke és Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont igazgatója Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ezután következett a váltás, mondván ez a modell nem igazán működött, hiszen a válság kitörése után, 2010-2011-ben a nagykereskedelmi árak ugyan csökkentek, a végfogyasztói árak növekedtek - mondta a NRGreportnak az adjunktus.

Erre az volt a válasz, hogy

Ma egy állami tulajdonú, központi kereskedő hatósági áron látják el a háztartásokat.

Érdekes kettőség jellemzi a magyar árampiacot, ami nagyjából a gázpiacra is igaz.

Az ipari, fogyasztói szolgáltatói szegmensben nagyon intenzív és hatékony verseny alakult ki. Sok a kereskedelmi szereplő, nincs közöttük domináns helyzetben lévő. A nagyfogyasztók igen professzionális beszerzőkké váltak: ki tudják aknázni a korábban említett nagykereskedelmi áresésből adódó előnyöket és képesek árcsökkenést elérni – tette hozzá Kaderják Péter.

A kisfogyasztóknál viszont egy fordulat zajlik.

A rezsicsökkentési politika a versenytől teljesen eltérő módon próbálja az árcsökkenést a végfogyasztókhoz eljuttatni.

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. révén leghamarabb a gázszolgáltatói szektorban, de az áramszektorban is, bár itt az egyetemes szolgáltatói engedélyeket még nem jutatták el a hatósághoz, de minden ebbe az irányba mutat - mondta Kaderják Péter.

Az E.ON munkatársa lerángatja az áramlopáshoz használt vezetéket Forrás: MTI/Balázs Attila

A magyar háztartási fogyasztók választási szabadsága nem szűnik meg az új intézménnyel.

Ha az egyetemes szolgáltatói engedélyhez nem tartozna annyi költséges feltétel, és lenne mód „fapados” szolgáltatásra – például internetes ügyintézésre személyes ügyfélszolgálat fenntartása nélkül – és ha a fogyasztó vállalná mindezt, visszatérhetne ez a világ, de nem rövidtávon.