Lezárultak a tavalyi agrártámogatások

tehén, agrárium, mezőgazdaság, szarvasmarha, állattenyésztés
Hagyományosan nem kockázatos iparág az állattenyésztés, mégis ezek a legküzdősebb vállalkozások az agráriumban
Vágólapra másolva!
Mintegy 800 milliárd forintot fizettek ki az előző uniós fejlesztési ciklus lezárásának évében, 2015-ben a magyar gazdálkodóknak- mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal  elnöke.
Vágólapra másolva!

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke, Gyuricza Csaba elmondta: a korábbi években átlagosan 600 milliárd forint volt a kifizetett támogatások összege. Tájékoztatása szerint a kistermelők normatív támogatásának kifizetése tavaly december elején kezdődött, amire 50 ezer gazdálkodó jelentkezett. Mintegy 36 ezer vállalkozónak már kifizették a támogatást.

Közölte: a napokban 80 ezer gazdálkodónak indították el az alaptámogatás következő részének, több tízmillió forint előlegnek az átutalását.

A zöldítési támogatás kifizetéséhez szükséges ellenőrzések februárban folytatódnak,

45 ezer gazdálkodónak már kifizették az előleget.

Terveik szerint, a június végi határidő előtt, 35 különböző jogcímen már május végére lezárják a kifizetéseket - mondta Gyuricza Csaba. Hozzátette: a hivatal megújította a honlapját, az új felhasználóbarát honlappal kívánják a gazdákat segíteni abban, hogy minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket.