Varga Mihály nagyon elégedett

Varga Mihály
Budapest, 2015. március 17. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Lakossági államkötvények: biztos megtakarítás, kiemelkedő hozam címmel, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatójával, Barcza Györggyel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Pénztártermében 2015. március 17-én. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Magyarországnak a foglalkoztatáspolitikában nagyon jó eredményei vannak, érdemes megosztania azokat a tapasztalatokat és az elmúlt években kialakított gyakorlatokat, amelyek eredményeként nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta, valamint jelentős hátrányos helyzetű csoport kapcsolódott be a foglalkoztatásba, jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

Sikerült azt is elérni, hogy a közfoglalkoztatáson keresztül az oda bekerülők 12-13 százalékát vissza tudjuk integrálni az elsődleges munkaerőpiacra, mindta a tárcavezető, aki szerint

Magyarország az egyik legnagyobb mértékben tudta növelni a foglalkoztatási arányokat

az OECD-tagállamok közül, és ez jó példa lehet más országok számára.

A nemzetgazdasági miniszter Párizsban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) foglalkoztatási, munkaügyi és szociális ügyekért felelős bizottságának miniszteri szintű ülésén szólalt fel.

„Nagyon komoly áttörést” ért el Magyarország,

mert az OECD eleinte bizalmatlanul állt a közfoglalkoztatáshoz, s úgy vélte, hogy más eszközökkel gyorsabban lehet növelni az elsődleges munkaerőpiacra visszakerülők számát.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elégedetten nyilatkozott a magyar foglalkoztatáspolitikáról Forrás: MTI/Marjai János

A magyar példa Varga Mihály szerint bizonyítani tudta, hogy az 5-6 éve munka nélkül lévő embereknek az első lépcső lehet az, hogy közfoglalkoztatási programban vesznek részt.

Varga példának állítaná Magyarországot

„Az OECD számára mindez az bizonyította, hogy a magyar megoldásban van ráció, van eredménye és érdemes más országok számára is javaslatként bemutatni” – mondta Varga Mihály.

A miniszter szerint Magyarország elérte, hogy a rendszerváltozás óta a legkedvezőbb foglalkoztatási ráta alakult ki, 563 ezerrel többen dolgoznak, mint öt évvel ezelőtt, a munkanélküliségi ráta 6,2 százalékra csökkent, s az elmúlt évben több mint 150 ezer új munkahely jött létre. „Ez jelentős mértékben köszönhető azoknak az intézkedéseknek, amelyeket részben az OECD szakmai támogatásával ért el Magyarország” – közölte a tárcavezető.