Budapest kinézte az olimpia telkeit, Pest beadta a válókeresetet

Budapest 2024
A Kvassay-zsilip környékére tervezett Olimpiai park látványterve
Vágólapra másolva!
Budapest közgyűlése elfogadta a javaslatot arról, milyen fejlesztéseknek kell elkészülniük a 2024-es olimpiára, ha a főváros megnyeri a rendezés jogát. Pest megye hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Budapesttől, és önálló régiót alkot. Két fővárosi Combino villamost már felszereltek Futárral és belső kamerákkal. Varga Mihály vizsgálatot indított, mert a NAV-nál nem tájékoztatták az intézményt vezető Tállai Andrást egy nyomozásról. Magyarország három helyet rontott a TI korrupciós rangsorában. Az adótanácsadók kiakadtak, mert a kormány a megkérdezésük nélkül állítaná fel az őket ellenőrző hivatalt. A kormány szerint valóban csökkentek a sertéshúsok árai az áfacsökkentés miatt. Nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, de felerészben a közmunka miatt. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtt fogadta el a 2024-es olimpia helyszínkiválasztási javaslatáról és a garancialeveléről szóló anyagot. Az ígéreteknek megfelelően nem egy gigantomán, az egész fővárost felforgató tervvel álltak elő a reménybeli budapesti olimpia szervezői: többnyire meglévő vagy épülő létesítményekre számítanak. A Kvassay-zsilip térsége lenne az egyetlen helyszín, ahol

egy új városrész épülne Olimpiai park néven,

a közösségi közlekedést is csak itt alakítanák át jelentősen.

Azért még lehetünk barátok?

Pénteken pedig a Megyeházán bejelentették, hogy Pest megye kiválik a Közép-magyarországi régióból, amit Budapesttel közösen alkot. A régió kettéválasztását a megyei közgyűlés már megszavazta, a kormány rendeletben elindította a folyamatot. Pest megye jóval fejletlenebb Budapestnél, de

amíg egy régióhoz tartoznak, a főváros felhúzza a statisztikai adatokat,

ezért Pest sokkal kevesebb uniós pénzre pályázhat, mint önállóan. A válást az unió szinte biztosan jóvá fogja hagyni, Pest önálló élete 2018-ban kezdődhet.

Pest megye kilöki magából Budapestet Forrás: Wikipedia

Ki látta a kamerát?

Budapesten forgalomba állt az első két, Futár utastájékoztató rendszerrel felszerelt Combino villamos, zajlik a Futár kiépítése a 4-es és a 6-os vonalakon közlekedő összes járművön. A két futáros villamosba belső kamerarendszert is építettek,

a BKK szerint a kamerák miatt kevesebb lesz a rongálás,

a lopás és az erőszakoskodás. A többi Combino is megkapja a belső kamerarendszert.

Emberek, az államtitkár úrnak szólt valaki?

Vizsgálatot rendelt el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter amiatt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal miért nem tájékoztatta Tállai András államtitkárt arról, hogy nyomozás indult az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálata nyomán. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a közbeszerzések szabályosságának ellenőrzésére adott uniós pénzek felhasználása ügyében szabálytalanságokat állapított meg, ennek alapján

a NAV bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya nyomozást indított.

Az OLAF koordinációs irodája a NAV-on belül működik, ennek ellenére a nyomozásról - amelyről a legfőbb ügyész is tudott - az adóhivatalt vezető államtitkár nem kapott tájékoztatást.

A NAV-nál nem szóltak Tállai Andrásnak a nyomozásról Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ki a legkorruptabb a környéken?

Magyarország három pontot, és ezzel három helyet rontott a Transparency International 2015-ös világszintű Korrupcióérzékelési Indexén. A közép-kelet-európai régióban

már csak Romániában és Bulgáriában érzékelik nagyobbnak a korrupciót,

mint Magyarországon. A szervezet magyarországi vezetője szerint rendszerszintűvé vált a korrupció intézményesített formája.

Kell-e az adócsaláshoz adótanácsadó?

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke visszautasította azt a vádat, hogy a könyvelők és az adózási szakma képviselői az adócsalók segítői lennének. A szervezet továbbra sem tartja jó megoldásnak az adócsalások és pénzügyi visszaélések megakadályozására egy új közpénzügyi hatóság bevezetését.

Az egyesület közleményében azt írta,

meglepetten szereztek tudomást a sajtóból arról, hogy a javaslat kidolgozása a végéhez közeledik,

és hamarosan bevezetik az új hatóságot. Nyáron véleményezték a tervezet könyvelők ellenőrzésére vonatkozó részét, amellyel kapcsolatban számos kritikai észrevételt tettek, de azóta nem látták a továbbfejlesztett anyagot, írták.

Kié a tévé?

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága első fokon elutasította a Megapolis Media Zrt. változásbejegyzési kérelmét. Simicska Lajos üzlettársának, Fonyó Károlynak a cége azt próbálta elérni, hogy jegyezzék be a Megapolist a TV2 Media Group Holdings Kft. tulajdonosaként, míg a korábbi ügyvezetőket töröljék.

Simicska Lajos üzlettársa Andy Vajnával küzd a TV2-ért Fotó: Bielik István - Polyák Attila - Origo

Korlátozták a versenyt?

A Magyar Bankszövetség benyújtotta hivatalos bírósági keresetét a BankAdat adatbázissal kapcsolatban kiszabott 4 milliárd forint összegű GVH-büntetés miatt.

Végül kipukkad a megcsokolt építőipar?

A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest elemzése szerint nincs elég szakképzett munkaerő ahhoz, hogy gyorsan felhúzzák a szükséges csokos lakásokat. Emiatt eleinte gyorsan emelkednek majd az árak. Amikor

már teljes gőzzel pörög az építőipar, de a kereslet már alábbhagy, nagy összeomlás jöhet.

A szervezet szerint a visszaélések kockázata is nagy. A szabályozási kiskapuk miatt sokan befektetési céllal vagy más ügyeskedők megbízottjaiként igényelhetik a támogatást.

Ingyen kapnak önkormányzati telket Jászapátiban a letelepedni szándékozó, és a családi otthonteremtési kedvezmény feltételeinek megfelelő családok - közölte a település vezetője.

Nem nyelték be az áfacsökkentést?

Földművelésügyi Minisztérium információi szerint a meghatározó kiskereskedelmi láncoknál csökkent a sertéstőkehúsok ára az áfacsökkentésnek köszönhetően, a kisebb kereskedelmi cégeknél, hentesüzletekben azonban még nem mindenhol.

A kormány szerint olcsóbb lett a sertéshús az áfacsökkentés miatt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mi lenne velünk közmunkások nélkül?

A foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 259 ezret 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel - 2,8 százalékkal - volt több, mint egy évvel azelőtt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.

A növekedés közel 50 százalékát a közmunkások adják.

Kinek kellene ennyi pénz?

A világ 50 leggazdagabb emberét rangsoroló lista élén Bill Gates végzett, 25 228 milliárd forintnyi vagyonával. Ráadásul a közelébe sem került senki. A listán magyar név is szerepel,

Soros György a világ 32. leggazdagabb embere,

bár vagyona a negyede sincs Gatesének.