Egy kézbe kerülhet a magyar Citroen- és Peugeot-árusítás

Peugeot embléma, logo
Vágólapra másolva!
Tulajdonosi átrendeződések várhatók a gépjárművek forgalmazása, biztosítása és pénzügyi lízingje piacán, miután három fúziót is engedélyezett a Gazdasági Versenyhivatal.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. a svájci DDM Group AG tulajdonába kerülhet, a Frey Automobil Holding Kft. közvetlen, egyedüli irányítást szerezhet a Citroën Hungária Gépjármű-forgalmazó Kft., valamint a Peugeot Hungária Gépjármű Importáló és Forgalmazó Kft. felett.

A Wáberer György egyedüli irányítása alatt álló Wáberer Hungária Biztosító Zrt. pedig a Mid Europa Partners független magántőke-befektetői társaság által menedzselt projektcég, a CEE Transport Holding BV-vel közös irányítás alá kerülhet.

Gyorsított eljárásban

A gépjárműpiacot érintő valamennyi fúziót a GVH nyolc napon belül, indoklás nélküli, úgynevezett egyszerűsített döntésekben engedélyezte, a 2016. január 1-jével hatályba lépett közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítás eredményeképpen - olvasható a GVH közleményében.

Egyszerűsített fúzió

Az új rendelkezés szerint nyolc napon belül kell döntést hozni a két hónapnál rövidebb ügyintézési határidővel elbírálandó ügyekben (sommás eljárásokban), így a versenytörvény szerinti egyszerűsített fúziós eljárásokban is. A GVH egyszerűsített eljárásban dönt egy fúzió engedélyezéséről, ha a tranzakció nyilvánvalóan nem jár a verseny jelentős mértékű csökkenésével az érintett piacon. A hivatal hangsúlyozta, hogy a nyolc napon belüli döntéshozatalra csak akkor van lehetőség, ha az ügyfelek a fúziós kérelmet hiánytalanul nyújtják be.