Bajban az orosz költségvetés, Putyin a családi ezüstöt félti

2016.02.04. 13:37

2015 végéhez képest egy százalékkal, 2015 elejéhez képest 2 százalékkal fog zsugorodni az orosz gazdaság az első negyedévben a központi bank szerint. Az alacsony olajár miatt a költségvetésnek pluszbevételekre lenne szüksége. Vlagyimir Putyin elnök az állami cégek privatizációja ellen szólalt fel, azt mondta, Moszkva nem kótyavetyélheti el aprópénzért a részesedéseit, és nem szabad, hogy elveszítse az irányítást stratégiai fontosságú vállalatok felett.

Oroszország gazdasága valószínűleg egy százalék körül fog zsugorodni 2016 első negyedévében 2015 utolsó negyedévéhez képest, közölte az orosz központi bank. Ez azt jelenti, hogy éves alapon, 2015 első negyedévéhez képest 1,7 és 2,5 százalék közti recesszió várhat az orosz gazdaságra. 2015-ben az orosz GDP 3,7 százalékkal csökkent, emlékeztet az Euronews.com.

Hiányoznak az olajbevételek

A nyersolaj ára évtizedes mélyponton van, ez nem csak az orosz gazdaságot, de a központi költségvetést is megviseli. Moszkva bevételeinek körülbelül fele származik az olaj- és földgázexportból.

Privatizációval tömnék be a lyukakat

Az orosz állami cégek részleges privatizálása már akkor terítéken volt, amikor az olaj ára még nem kezdett zuhanni. Azóta pedig rendszeresen napvilágot látnak olyan hírek, amik szerint a Kreml megválna a családi ezüst egy részétől, hogy a befolyó pénzből tömje be a költségvetésen tátongó lyukakat.

Általában a VTB bank, a Rosznyeft és a Basnyeft olajtársaságok, a Szovkomflot hajózási cég, az Alrosza bányászcég nevei szoktak felmerülni, mint a privatizáció potenciális áldozatai.

Nem az ideális időpont

A privatizációval Moszkva ideiglenesen javíthatna a költségvetés helyzetén, de éppen az orosz gazdaság gyengélkedése, és az alacsony olajár (ami a közeljövőben nem is fog emelkedni) miatt a befektetők biztosan nem tolonganának az állami cégek részvényeiért. Vagyis a privatizációval Moszkva aprópénzre váltaná a cégekben való tulajdonát.

Nem szabad aprópénzre váltani

„Nem adhatjuk el akciós áron a részvényeket” – mondta Vlagyimir Putyin elnök február 2-án, kedden egy állami cégvezetőknek és tisztségviselőknek a lehetséges privatizációról tartott konferencián, írja a CNBC.com. „A költségvetés ezzel nem járna jól, és ami sokkal fontosabb, egymással versengő cégek felvásárolhatnák egymást, ami végső soron a piacnak sem lenne jó. Ezeket a dolgokat el kell kerülnünk” – tette hozzá.

Vlagyimir Putyin szerint nem szabad aprópénzért elkótyavetyélni a stratégiai cégeket

Forrás: AFP/Ria Novosti/Alexei Nikolsky

Stratégiai érdekek

A privatizáció „fontos szerepet játszik az orosz gazdaság szerkezetének átalakításában és a magánbefektetések arányának növelésében, de az állam nem veszítheti el az irányítást stratégiai fontosságú cégek felett” – mondta Putyin.

Az elnök szerint csak olyan befektetőknek lenne szabad részesedést eladni egy esetleges privatizáció során, akik orosz fennhatóság alatt működnek, az orosz állami tulajdon nem kerülhet offshore cégek tulajdonába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK