Még mindig a Kádár-rendszer hiteleit nyögjük

2016.02.19. 15:41

A jelenlegi államadósság közel kétharmada még a rendszerváltás előtti idők öröksége. Ezért eddig leginkább a Kádár-rendszer túlfogyasztását okolták, egy tanulmány azonban új megvilágításba helyezi a kérdést: 1973–1989 között a bruttó adósság főként hibás jegybanki döntések és árfolyamveszteségek miatt ugrott 2 milliárdról 20 milliárd dollár fölé. Úgy járt az állam, ahogy néhány évtizeddel később a polgárai, a devizahitelesek. Ahhoz, hogy a tanulmány megállapításait alátámasztani vagy cáfolni lehessen, pontos, elektronikusan feldolgozható adatok kellenének. Ez erre az időszakra azonban egyelőre nem áll rendelkezésre. 

Az 1973 és az 1989 között keletkezett államadósság oka elsősorban a Kádár-rendszer túlfogyasztása és annak kamatai – ezt az általánosan elfogadott narratívát vitatja a Pénzriport alternatív pénzügyi honlap A magyar államadósság keletkezése című tanulmánya. Szabó Gergely, a honlap szerkesztője az Origónak elmondta, a kérdéses időszak adósságnövekedésének vizsgálatát több tényezőre (túlfogyasztás, közvetlen árfolyamveszteség és ennek kamatai, kezdeti állomány kamatai, hitelkihelyezési veszteségek) bontották, és ezek hatásait külön vizsgálták. 

A bruttó államadósság 1973 és 1989 között összességében 2 milliárdról 20 milliárd dollár fölé emelkedett. A nettó államadósság a hivatalos statisztikák szerint 14,9 milliárd dollárra nőtt. Ez az adat azonban 5,5 milliárdos jegybanki tartalék mellett lett volna igaz, miközben egyes források szerint a tartalék mindössze 1 milliárd dollár volt. Ez utóbbit is figyelembe véve a nettó adósságállomány 18,6 milliárd dollárral nőtt ezalatt az időszak alatt.  A GDP-hez mérten pedig az adósság 9,2 százalékról 66,5 százalékra ugrott. Az adósság ilyen mértékű felduzzadásában azonban a tanulmány szerzői szerint nem a túlfogyasztás játszotta a legnagyobb szerepet, hanem az, hogy a jegybank a devizaátértékelődések szempontjából szinte minden esetben a lehető legkedvezőtlenebbül választotta meg az adósságfelvétel devizáját. 

Többször is rossz döntést hozott a jegybank

1973 és 1980 között többnyire svájci frankban volt nyilvántartva a külső adósság – az alpesi deviza árfolyama azonban ebben az időszakban két és félszeresére erősödött a dollárral szemben. 

1981 és 1984 viszont már inkább dollárban adósodtunk el – pont akkor, amikor a dollár árfolyama jelentősen erősödött a többi devizával szemben. 

1985-től túlsúlyba került a japán jen és a német márka, ezeknek a devizáknak az árfolyama is rövid időn belül megduplázódott. 

Rosszkor rosszat

A történelmi devizaárfolyamokat nézve úgy tűnik, hogy a lehető legrosszabbkor történtek ezek a devizaváltások, mondta az Origónak Szabó Gergely. Az árfolyam az átértékelődéseken keresztül befolyásolja, hogy a meglévő adósságállomány mennyire értékelődik fel vagy le. 

Az árfolyamveszteségek okozhatták az államadósság közel felétForrás: RIA Novosti/Natalia Seliverstova

Ezek a kedvezőtlen devizaválasztások, valamint a miattuk keletkezett veszteségek kamatai összesen körülbelül 10 milliárd dollárral növelhették az adósságot. A jegybank egyébként a tanulmány szerzői szerint azt tartotta szem előtt, hogy alacsonyak legyenek a kamatok. Ez összességében így is volt, hiszen az alacsonyabb kamatok akár 72 százalékban is kárpótolták az árfolyamveszteségeket, tehát a kedvezőbb kamatok révén az árfolyamveszteség egy része „megtérült”. 

A devizaadósság mellett persze volt forintadósság is: a költségvetési hiányt a jegybank finanszírozta – kvázi pénzt nyomtatott –, azonban ez a külső adósságtól független. Szabó Gergely szerint ezeket az egyenlegeket csak a tőkés országokkal szembeni export és import, valamint az adósság nettó kamatai befolyásolják. 

Nincs adat

A Magyar Nemzeti Banknál (MNB) az Origo megkeresésére azt közölték, hogy a tanulmányban szereplő adatok helyességét egyelőre nem áll módjukban ellenőrizni, mivel az 1990 előtt közölt különféle számviteli vagy statisztikai adatok részlegesek és torzításokat tartalmazhatnak. (Dolgoznak azon, hogy a fő statisztikai adatközléseket visszavezessék az 1970-es évekig, ha ez megtörténik, akkor lesz mód arra, hogy hozzájáruljanak a pontosabb elemzések készítéséhez.) 

Az MNB külön felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az adatok megbízhatatlansága jelentős bizonytalanságot vihet a számítási eredményekbe is. Ezt egyébként a tanulmány szerzője is elismerte az Origónak – végeztek különféle érzékenységi vizsgálatokat, amelyek azt mutatták, hogy nagyon nem mindegy, hány százalék az adott deviza aránya a teljes adósságállományon belül. 

Az MNB egyelőre nem tudja ellenőrizni a számításokatFotó: Bielik István - Origo

„Az egyes adósságelemekhez vagy eszközökhöz tartozó tényleges kamatlábak ismerete nélkül nagyon pontatlan lehet a kamatjövedelmek, kamatterhek becslése, illetve az éves állományok és átlagos árfolyamok használata jelentősen torzíthatja az állományváltozás összetevőinek elkülönítését, a tényleges tranzakciók becslését” – írja válaszában az MNB. 

Kényszerpályán a jegybank

Az MNB válaszában azt is kiemelte, hogy a vizsgált időszak adósságkezelési és befektetési döntései sok esetben kényszerhelyzetben születtek”. Mint írják, a tranzakciók nem feltétlenül a piaci körülményeknek megfelelő kondíciókkal történtek. A külföldi piaci kamatok sem biztos, hogy megfelelnek az említett szerződések kamatlábaival, és ezekbe a szerződésekbe a tanulmány szerzőjének sem volt betekintése. 

A jegybanktól kapott válasz utóbbi részéből pedig az is következik, hogy a kamatköltségek becslésében is számos bizonytalansági tényező lehet. 

Elszállt az adósság

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint a központi költségvetés bruttó adóssága 1990-ben 1386 milliárd forint volt, amiből 37 milliárd forintnyi volt a devizaadósság. Az azóta eltelt negyed század alatt ez az állomány közel meghússzorozódott. 

ÁKK: Hasznos kutatás 

Az adósságkezelő szerint a Pénzriport tanulmánya rendkívül hasznos és hiánypótló kutatás”. Ugyanakkor az ÁKK-nak nincs hivatalos álláspontja a rendszerváltás előtti államadósság-kezelésről, tekintettel arra, hogy azt az MNB végezte, és rendkívül kevés, az érdemi elemzéshez elégtelen az ezzel kapcsolatos publikus tényszerű információ. A központ az Origónak azt írta, hogy emiatt 

az ÁKK-nál nem készült a témában átfogó elemzés. 

Az ÁKK 1995-től végzi az államadósság, 1997-től a devizaadósság kezelését, amelyet az adósságcsere keretében vett át a jegybanktól. A központ nem készít olyan prognózisokat, amelyek alapján feltételezi bizonyos devizák erősödését vagy gyengülését – nem ezeknek megfelelően alakítja a devizaadósság devizaszerkezetét. Ráadásul jelenleg már csak euróban van devizaadóssága az országnak. Korábban az amerikai dollárban vagy svájci frankban kibocsátott kötvényeket is elcserélték eurótartozásra, így 2008 után nem volt akkora árfolyamveszteség, mint amit a magánszemélyek és a hazai vállalkozások egy része elszenvedett a svájcifrank-hiteleken. 

Túlfogyasztott volna a Kádár-rendszer?

Az eladósodásról eddig hangoztatott magyarázat (az általános narratíva) szerint a rendszerváltásra a Kádár-rendszer túlfogyasztása miatt adósodott el az ország. Szabó Gergely tanulmánya szerint ezzel szemben a közvetlen túlfogyasztás elenyésző volt, az körülbelül 0,5 milliárd dollárt tett ki, a kamataival együtt összesen 4 milliárdot. 

Mégsem volt túlfogyasztás?Forrás: Thinkstock

A Kádár-rendszerben, különösen a 70-es évek második felétől nagyon magas kamatszintek voltak, és a magyar lakosságnak, az államnak túlfogyasztása volt, de legalább ugyanekkora volt az, amennyivel kevesebbet fogyasztottunk a 80-as években, mondta az Origónak Zsiday Viktor. Azaz amennyivel többet fogyasztott a magyar társadalom a 70-es években, ahhoz képest legalább annyival fogyasztott kevesebbet a 80-as években, így az elemző szerint összességében valószínűleg nem volt túlfogyasztása a gazdaságnak, ugyanakkor az állandó kamatos kamatok miatt mégis hatalmas terhet vettünk a nyakunkba. Mint mondta, „majdnem ugyanaz a történet, mint a svájcifrank-hitelesek esetében”.

A devizahitelesek tudják, min mehetett át a jegybankForrás: MTI/EPA/Gaetan Bally

Ezzel a párhuzammal élt Botos Katalin közgazdász is. Szerinte az egész társadalom hasonló csapdába esett a rendszerváltás előtt, mint a 2000-es években a lakosság a svájci frankos hitelekkel, mondta az Origónak a közgazdász. Szerinte a jegybank a folyó kiadásokat, a kamatköltségeket akarta alacsonyan tartani, de a kamat és az árfolyam alakulásával komplex módon nem kalkuláltak. 

Ez már kényszerpálya volt, hiszen a felvett hiteleket mindig meg kellett újítani, mert a magyar gazdaság nem tudott annyit termelni devizában (például export révén). Így nem maradt más, mint az újabb hitelfelvétel. Ugyan a külkereskedelmi egyenleg nyugati viszonylatban nagy ösztönzések hatására egyensúlyba került, de Botos Katalin szerint a kamatokat már nem bírtuk kitermelni. 

Bedőlt hitelek

A tanulmány szerint további 3 milliárd dollárral csak azért nőtt az államadósság, mert a jegybank a szükségletein túl vett fel hitelt, amit továbbhitelezett harmadik országok felé – mint például Irak, Nigéria, Észak-Korea, Kuba, vagy éppen a Szovjetunió. Szabó Gergely szerint ezekre a követelésekre részben vagy teljesen csődöt mondtak az érintett az országok, így a rossz hitelkihelyezések körülbelül 3 milliárd dolláros veszteséget okoztak. Végül ott vannak még az eredeti, 1973-as állomány kamatai, amelyek további 2 milliárd dollárral hizlalták az államadósságot. 

A mai adósság közel kétharmada

Szabó Gergely szerint a jelenlegi adósságállomány körülbelül 70 százaléka a rendszerváltás előtti állománynak a kamatos kamataiból, valamint az átértékelődésekből tevődik össze. Máshogyan fogalmazva: az elsődleges egyenlegek alapján a rendszerváltás óta eltelt időszak adósságát és annak kamatait a szakértő körülbelül 30 százalékra becsülte a jelenlegi teljes adósságállományhoz mérten. 

A rendszerváltásra megtízszereződött a bruttó adósságForrás: AFP/Mark Wilson

Ez még a szerző szerint is csak egy kezdetleges becslés, de a jelenlegi államadósság döntő része a rendszerváltáskori állományra vezethető vissza, és csak kisebb mértékben az azóta eltelt időszak túlfogyasztására és annak kamataira. 

Zsiday Viktornak erős fenntartásai vannak a tanulmánnyal kapcsolatban – főleg a sok becslésre alapozott számítás miatt –, de az szerinte is valószínű, hogy a jelenleg fennálló magyar államadósság egy jelentős része (és nem néhány százaléka) az elmúlt 30-40 év terméke. 

Nem volt más lehetőség, fizetni kellett

Botos Katalin szerint sokszor még mindig felvetődik az a kérdés, hogy a rendszerváltáskor miért fizettünk, miért nem jelentettünk csődöt, mint tették azt néhányan a korábbi szocialista blokk országai közül. Szerinte a nem fizetés azért nem volt alternatíva, mert Magyarország rendkívül importigényes volt, a hazai termeléshez is szükség volt importra, valamint a szocialista relációkban követel pozícióban volt az ország. Ez utóbbi annyit tesz, hogy más országokba helyeztünk ki forrásokat, ezt pedig valamiből finanszírozni kellett. 

Hitelből munka

Az egész rendszert pedig azért kellett finanszírozni a közgazdász szerint, mert foglalkoztatást biztosított. „Nem lehet politikai szempontokat figyelmen kívül hagyni, mert a foglalkoztatás nélkül az embereknek nincs jövedelmük, elégedetlenség alakul ki, végül pedig a pártvezetés is megbukik.” Botos Katalin szerint az embereket mindenáron foglalkoztatni akarták, a termékeket pedig oda adták el, ahová lehetett. Ennek akkor még nem fogták fel a következményeit.” 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK