Ha van is jobb gazda, az nem a Klik

Gyöngyöstarján 2016 február 8-án Pálfi Karesznak Gyöngyöstarján iskola fűtés
Gyöngyöstarján 2016 február 8-án Pálfi Karesznak
Vágólapra másolva!
A polgármester nem segíthetett a gázról lekapcsolt Gyöngyöstarjáni Általános Iskolának, mert nem volt hozzá jogköre. A hír mindenkit váratlanul ért. Az emberek véleménye megoszlik a Klikről. Valaki szerint túloznak a szervezetet ostorozó kritikák, más viszont dílereknek tartja őket. De miért nincs fűtés a polgármesteri hivatalban sem?
Vágólapra másolva!

Kabátban, vastag pulcsiban, sállal a nyakukban ülnek a hivatalnokok a gyöngyöstarjáni polgármesteri hivatalban. Hideg van. Megfogjuk a radiátorokat. Jól sejtettük, azok is hidegek. Pedig mi a szomszédos általános iskola miatt érkeztünk a faluba.

Az érdeklődés középpontjában

A hétvégén derült ki ugyanis, hogy az üzemeltető Klik nem fizette be az iskola gázszámláját. A fűtést pénteken lekapcsolták, ezért hétfőre oktatási szünetet hirdettek.

A hivatal pedig pechjére egy almérőn van az iskolával.

Erre senki sem számított Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gyöngyöstarján kellemes kis falu a Mátra tövében. Egymást érik a borospincék, a postás pedig még februárban is biciklivel jár.

A hivatalban az üzenőfalon gumiabroncsgyártó-álláshirdetések, és a sírhelyek megvásárlásáról szóló tájékoztatók lógnak.

A telefon folyamatosan csöng.

„Újságírók. Tömkelegével” – mondja fáradt hangon az egyik hölgy.

Már be is fizették

A polgármestert pont akkor hívja a kerületi tanfelügyelő, amikor betoppanunk hozzá. „Kifizették a gázszámlát, le van rendezve. Most már csak a szolgáltatón múlik a dolog” – mondja Nagy Károly, miután letette a telefont.

Nagy Károly polgármester szerint a Klik nem jó gazda Fotó: Szabó Gábor - Origo

Pénteken az iskolából egyből a polgármestert hívták, amikor megjelent a szolgáltató embere, hogy lekapcsolja a gázt. „Pedig a hivatalnak nincs rálátása, se beleszólása az iskolának” – mondta a polgármester, aki 25 éve szolgál az önkormányzatnál ilyen-olyan pozícióban.

Nem emlékszik rá, hogy valaha is történt volna ilyesmi.

Nagy Károly éppenséggel ismerte az illetőt, aki a szolgáltatótól kijött. Felhívta őt, a tankerület-vezetőt és Horváth László országgyűlési képviselőt, de nem volt mit tenni. Az önkormányzat nem szólhat bele az ügybe.

Be kell fizetni a gázt.

„Nem tudni, hogy ezek a mostani nehézségek az első évek induló nehézségei, vagy már a rendszer végképe” – mondta a polgármester, aki szerint baj van, ha ez már a végkép.

– tette hozzá.

Nyilván nem egyformán fejlődnek

„Mindenki csodálkozott” – meséli egy hölgy a pultnál a helyi kávézóban. A lánya most lett felsős. „El nem tudtuk volna képzelni, hogy ilyen van.” A Klikről megoszlik az emberek véleménye. A hölgy szerint túlzás, amit mindenhol olvas a gyerekek túlterheltségéről, és a tananyag is rendben van. „Nyilván nem egyformán fejlődnek, el tudom képzelni, hogy van olyan, amelyikkel sokáig ott kell ülni a könyv fölött.”

Eggyel több gazdasági bűnszervezet

„A Klik? Azok dílerek” – mondja egy férfi. Az ő fia már nyolcadikos. „Most komolyan. Van az állam, vannak az önkormányzatok, és vannak az iskolák. Ezek között megy a pénz. És ebbe a rendszerbe tettek bele még egy valamit. Eggyel több gazdasági bűnszervezet Magyarországon.” A férfi szerint tényleg sok a tananyag, de ez nem feltétlenül baj, mert a mai gyerekek nagyon el vannak kényeztetve. A férfi úgy véli, hogy sok helyen lehetnek hasonló gondok az országban, csak valószínűleg a szőnyeg alá söprik őket.

Zárva van az iskola Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Meg biztosan félnek is az emberek, Inkább nem ugrálnak” – teszi hozzá a pultnál ülő hölgy.

Túlterhelt elsősök

Az iskola és a mellette álló karbantartói épület zárva, üresen áll. Látszólag őrizetlen a használaton kívüli intézmény. „A helyi tanárokkal az a baj, hogy nincsenek” – mondja egy szatyrokat cipelő, 30 körüli hölgy. „A legtöbben Gyöngyösről járnak át.”

„Az én nagylányom elsős, és igenis túl van terhelve” – meséli a hölgy.

Nagyon elfáradnak a hét végére.”

Régen más volt – meséli a baltás hölgy Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Olyan fura egy világot élünk, hogy én ezen már meg sem lepődöm” – mondja a hölgy, aki baltával hasogatja a tüzelőt a háza előtt. „Nekem már nem jár senkim az iskolába, csak annyit tudok, amennyit a szomszédból hallok. Rendszeresen káromkodnak miatta. Olyanok vannak, hogy bent kell maradni délután? Az én három gyerekem az utcán volt, amíg az apjuk dolgozott, meg én is napszámban. Rendben felnőttek, rendes emberek lettek.”