300 milliárddal csökkentek a munkáltatók terhei

2016.02.09. 11:43

Támogatni kell a munkahelyvédelmi akció kibővítését, amely jelenleg mintegy 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az állami televízión.

Cseresnyés Péter kiemelte: olyanokat érint az évi mintegy 135 milliárd forintnyi támogatás, akik munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben vannak. Példaként a 25 évnél fiatalabb pályakezdő fiatalokat, a kisgyermekes édesanyákat, a tartósan munkanélkülieket, az alacsony iskolázottságú munkavállalókat és a nyugdíj felé közeledő 55 év felettieket említette.
A munkaadóknak nyújtott kedvezményeket fenn kell tartani, és támogatni kell a kibővítését" - mondta az államtitkár. Hozzátette, a program 2013-as indulása óta már több mint 300 milliárd forinttal csökkentek a munkáltatók terhei, amiből a cégek fejleszteni tudtak vagy újabb munkahelyet teremteni.