Droggyilkosságok miatt vádolják az óriásbankot Amerikában

2016.02.10. 10:09

Az Egyesült Államokban pert indítottak a világ harmadik legnagyobb bankja, a HSBC ellen. A vád szerint a bank nem tett semmit az ellen, hogy a mexikói drogkartellek rajta keresztül mosták tisztára a pénzüket, ezzel tudatosan elősegítette működésüket, és felelősséggel tartozik a kartellek által elkövetett bűncselekményekért.

Pert indítottak a HSBC bank ellen olyan amerikai állampolgárok családjai, akiket a mexikói drogbandák öltek meg. A vád szerint a bank nem akadályozta meg, hogy a drogkartellek rajta keresztül mossák tisztára a bevételeiket.

Tudatosan elősegítette 

Ezzel a pénzintézet tudatosan elősegítette a működésüket, így felelőssége van a kartellek által elkövetett bűncselekményekben, gyilkosságokban, nemzetközi drogkereskedelemben és emberkereskedelemben, írja a Reuters hírügynökség.

A keresetet az egyik texasi kerületi bíróságon adták be a családok.

2012 óta figyelik 

A HSBC-t az amerikai kormány 2012 óta megfigyelés alatt tartja pénzmosási ügyeletekben való részvétel vádja miatt. A bankot 2012-ben azzal vádolták meg, semmit nem tett az ellen, hogy több száz millió dollárnyi drogpénz áramljon ki rajta keresztül Mexikóból.

Az amerikai kormány 2012 óta figyeli a HSBC-t pénzmosás miatt

Forrás: REUTERS/Valentin Flauraud

A HSBC 2012 decemberében kétmilliárd dollár (552 milliárd forint) bírságot fizetett ki, és ígéretet tett arra, hogy változtat gyakorlatán. Washington Michael Cherkasky volt New York-i ügyészt bízta meg a bank ellenőrzésével. Cherkasky jelentései szerint a HSBC nem tett teljes mértékben eleget az ígéretének.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra