Agyondicsérte Magyarországot az IMF

World Economic Outlook, IMF, Világbank
The seal of the International Monetary Fund is seen at the headquarters building in Washington, DC on July 5, 2015. The euro was dropping against the dollar after early results of the Greece bailout referendum suggested the country rejected fresh austerity demands from EU-IMF creditors. AFP PHOTO/MANDEL NGAN
Vágólapra másolva!
Jól teljesít a valutaalap szerint a magyar gazdaság – ez a legfontosabb megállapítása az IMF küldöttségének szokásos éves felülvizsgálatáról készült jelentésnek.
Vágólapra másolva!

– olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelésében. A szervezet szakértői szerint annak ellenére igaz ez, hogy az ország államadóssága és annak finanszírozási igénye még mindig magas.

Az IMF szerint a gazdaságpolitikának, a kedvező külső környezetnek és az uniós források hatékony felhasználásának hála

erős a növekedés, és a munkanélküliség is jelentősen csökkent.

A valutaalap közgazdászai szerint a fiskális és a monetáris politika is segíti a gazdasági növekedést, ugyanakkor felhívják a figyelmet az állam megnövekedett gazdasági szerepére is, ami miatt nőttek a magánszektor kockázatai.

Csupa jót írt a magyar gazdaságról az IMF Forrás: AFP/Mandel Ngan

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az IMF-re hivatkozva azt közölte, hogy a folyamatosan javuló, nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó gazdasági mutatók nem egyszeri tényezőkre vezethetők vissza, hanem kedvező gazdasági és államháztartási folyamatok tendenciaszerű eredményei.

Elégedett az NGM

Az IMF megítélése szerint a pozitív tendenciák fenntartása érdekében az eddigi eredményes gazdaságpolitikai lépések után elő kell segíteni, hogy a gazdasági növekedés fő motorja a magánszektor legyen. Az NGM közleménye szerint ehhez vállalkozásbarát üzleti környezetre, javuló versenyképességre és jól működő, rugalmas munkaerőpiacra van szükség.

A Morgan Stanley is dicsér

A tárca szerint a Morgan Stanley londoni elemzői is a jelentősen csökkenő sérülékenység miatt dicsérik a magyar gazdaságot. A bankház saját módszertana által számolt összetett sérülékenységi mutatója

Magyarország esetében javult a legnagyobb mértékben

a 2008-as állapotokhoz képest a feltörekvő országok vizsgált csoportjában, közölte az NGM.

A minisztérium közleményét azzal zárta, hogy a különböző elemzések és a szakmai konszenzus alapján az év folyamán indokolt a magyar hitelminősítés kedvező felülvizsgálata.