Megvan Budapest költségvetése

2016.02.17. 11:03

A főváros közgyűlése elfogadta a 2016-os költségvetést. Budapest 313 milliárdot költ, de csak 228 milliárd bevétele lesz. A különbséget hitelből és a 2015-ös maradványból fogják fedezni. A költségvetés szerint a főváros forráshiánnyal küzd, csak a legszükségesebb fejlesztésekre van pénz. Az ellenzéki pártok elsősorban a kormányt bírálták, amiért nem ad elég pénzt Budapestnek.

Elfogadta a fővárosi önkormányzat idei összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés február 17-én, szerdán. Az elfogadott rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 228 milliárd 86 millió 173 ezer forintban, míg kiadásait 313 milliárd 529 millió 61 ezer forintban állapítja meg. A 85 milliárd 442 millió 888 ezer forintos hiányt az előző év költségvetés 70 milliárd 442 millió 888 ezer forintos maradványának igénybevételével, valamint a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 15 milliárdból finanszírozzák. A testület 21 igen, 7 nem szavazat ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadta el a költségvetést.

Budapest forráshiánnyal küzd 

A mások mellett Tarlós István által jegyzett dokumentumban az áll, a költségvetés csak akkor tartható, ha az állam átveszi az agglomerációs közlekedés finanszírozását. A beadvány szerint Budapest forráshiánnyal küzd, a még csak tervezett fejlesztéseket nem tudják elindítani. A pénzhiány egyik oka a rezsicsökkentés, az önkormányzati cégek nemhogy osztalékot fizetnének, de önkormányzati támogatásra szorulnak.

A költségvetés szövege szerint Budapestnek kevés a pénze

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

MSZP: A nagy budapesti garázsvásár

Az MSZP szerint a főváros idei költségvetése nyílt beismerése annak, hogy Budapest kizárólag arra kap pénzt, amit Orbán Viktor és emberei jóváhagynak". Szaniszló Sándor, a szocialisták budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elmondta, az idei budapesti költségvetés 85 milliárd forintos hiányt állandósít, emellett 2010-hez képest további 200 milliárd forintos elvonást is tartalmaz, hiszen míg 2010-ban 535 milliárd forint volt a kiadási főösszeg, addig idén ez már csak 313 milliárd forint.

A főváros emiatt garázsvásár módjára értékesíti a még piacképes vagyontárgyait" - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a városvezetésnek ehelyett a kormánytól vissza kellene vennie az elvett források nagyobb részét.

LMP: Megalapozatlan bevételek

Az LMP szerint a főváros vezetése a folyamatos vagyonfelélés ellenére csak több megalapozatlan bevétellel tudta elkészíteni Budapest idei költségvetését. Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján példaként említette, hogy a városvezetés aránytalanul magas parkolási bevételekkel számol. Elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a büdzsében szerepel a 12,6 milliárd forintos állami támogatás az agglomerációs közlekedésre, miközben arról nincs hivatalos megállapodás.

DK: Budapest válságban van

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Budapest válságban van és ezt jól mutatja az idei büdzséje is, amely egy válságköltségvetés. Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a városvezetés 2010 után letért arról az utról, amely a működési megtakarításokkal teremtett fedezetet a fejlesztésekre.

Gy. Németh Erzsébet kockázatként említette, hogy a bevételek között szerepel 12,6 milliárd forint, amelyet a kormány ígért meg az agglomerációs közlekedésre, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalata alapján ennek folyosítása kétséges.

PM: Sportra van pénz, metróra nincs

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az eladósodás és a szűkölködés évei következnek Budapesten a város idei költségvetése alapján. Karácsony Gergely, az ellenzéki párt budapesti képviselője, Zugló polgármestere szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elmondta, a büdzsén jól látszik, hogy Budapest kimarad az uniós fejlesztési forrásokból, továbbá az is, hogy a kormány politikája és a rezsicsökkentés mekkora károkat okoz.

Miközben a kormány különböző sport- és más kimelt beruházásokat sok milliárd forintokkal támogat, addig például a 3-as metró felújítása csak hitelből valósítható meg - fejtette ki, hozzátéve, ez is azt mutatja, hogy a költségvetés hitelfelvétel és vagyonfelélés nélkül nem állja meg a helyét.

A költségvetésről szóló szavazás eredménye

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Jobbik: Szegénységi bizonyítvány

A Jobbik szerint Budapest idei költségvetése valójában egy szegénységi bizonyítvány, hiszen az fejlesztesekre csak akkor hagy lehetőséget, ha azok elengedhetetlenül szükségesek. Tokody Marcell, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elfogadhatatlannak nevezte, hogy a költségvetés sok helyen csökkentett kiadásokkal számol.

Példaként említette a környezetvédelmi alap támogatásának 68,5 százalékos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság finanszírozásnak 25 százalékos csökkentését, továbbá azt, hogy az önkormányzati feladatellátás tartaléka a korábbi 800 millió forintról nullára zuhant. Tokody Marcell kiemelte, a közműcégek rezsicsökkentés miatti folyamatos kompenzációigénye további kockázatokat rejt a költségvetésben. A rezsicsökkentést ezzel tulajdonképpen az állampolgárok fizetik meg, csak nem közvetlenül, hanem az önkormányzaton keresztül - értékelt

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK