Az évszázad marketingtrükkje miatt iszunk ennyi ásványvizet

ásványvíz, Hogyan vásároljunk ásványvizet
Vágólapra másolva!
Bár az egészséges életmód alapkellékeként reklámozzák az ásványvizeket, az Egyesült Államokban már a Coca-Cola és a Pepsi keres a legtöbbet az ásványvízbizniszből. Magyarországon szintén évről évre több palackozott víz fogy, a Coca-Cola nálunk is jól profitál ebből. 
Vágólapra másolva!

Hiába lesz egyre divatosabb az egészséges életmód, a nagy üdítőital-gyártó cégek ebből is tudnak profitálni – írja a Business Insider. Mint írják, az Egyesült Államokban egészségtelenül étkezni egyre inkább szégyennek számít, ami meglátszik az élelmiszer-eladási adatokon is: az elmúlt években drasztikusan estek a hagyományosan hizlalónak, egészségtelennek tartott élelmiszerek eladási mutatói, csökkent például a gyorséttermek forgalma, és kevesebb cukros üdítőitalt adtak el.

Népszerűbb, mint az alkohol

Sokkal több fogy ellenben az olyan termékekből, amelyeket úgy hirdetnek, mint amik az egészséges életmódhoz szükségesek – ilyenek például az ásványvizek. Tavalyelőtt a Week újságírója

nevezte a palackozott vizet forgalmazó cégek felemelkedését, joggal: 2012-ben az Egyesült Államokban 11,8 milliárd dollárt (3307 milliárd forintnak megfelelő összeget) költöttek palackozott vízre, egy átlagos amerikai így egy év alatt 140 liter ásványvizet ivott. Nagy-Britanniában az ásványvíz már

népszerűbb italnak számít, mint a különböző gyümölcs- vagy gyümölcsízű italok,

sőt, több palackozott víz fogy, mint szeszes ital.

Az egyik leggyorsabban növekvő üzletág az ásványvizek forgalmazása Forrás: PhotoAlto/James Hardy

A Business Insider szerint az ásványvízüzlet ma már nem is magukról az italokról szól, hanem az általuk szimbolizált státuszról. Mint írják, a termékek körüli pr-kampányok elérték, hogy az egyes ásványvizek fogyasztásával az ember a saját igényességét képes jelezni, vagy azt, hogy elkötelezett az egészséges életmód mellett.

Elegáns vagy sportos

Az Egyesült Államokban az első igazán sikeres ásványvízzel kapcsolatos kampány a Perrier-é volt még a 2000-es évek elején. A Perrier körüli marketing egyfajta eleganciát, franciás szofisztikáltságot helyezett a középpontba, így az igen drága, üveges víz fogyasztása státusszimbólummá vált.

Később az ásványvízpiacon egyre inkább olyan cégek kerülnek az élre, mint a Coca-Cola és a Pepsi, akikről addig elsősorban nem az igényesség vagy az egészség jutott a többség eszébe. Az ásványvízbizniszbe később beszálló cégek már inkább

az egészséges életmódot, a sportosságot hangsúlyozták:

az Evian a saját ásványvizét úgy hirdette, mint az „edzéshez ideális italt”. Később ezt a modellt vette át a Coca-Cola a Dasani, majd a Pepsi az Aquafina nevű italával.

2014-ben a két kólacég hagyományos üdítőiből 3 százalékkal kevesebb fogyott. Eközben az ásványvizeik eladási mutatói 7 és 9 százalék közötti növekedést mutattak.

Népszerű a hazai is

Magyarországon a Coca-Cola szintén a legnagyobb ásványvíz-forgalmazók egyike. A Magyar Ásványvíz Szövetség adatai szerint a tíz legtöbb ásványvizet eladó cég listáján helyet kapott a NaturAqua vizeket forgalmazó Coca-Cola is. A Pepsi vizei Magyarországon kevésbé népszerűek, két másik multicég, a Nestlé Aquarel és az Ave viszont szerepel a listán. Sok fogy különböző hazai termékekből is, például a Szentkirályi, a Kékkúti vagy a Visegrádi ásványvizekből.

Gyártósor a Szentkirályi Ásványvíz gyárában (a kép illusztráció) Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz Szövetség titkára az Origo kérdésére elmondta, „az ásványvíz előnye az eredendő tisztasága” – ennek következtében jobb az íze. A palackozott vizeket

ugyanis nem kell klórozni,

ellentétben a vezetékes vízzel. A vezetékes vízhez adott klór akadályozza meg, hogy az ivóvízben kórokozók kerüljenek, miközben a vezetékekben halad, azonban az ízét is megváltoztatja.

Az ásványvizeket ezzel szemben a forrás közelében palackozzák, az egész Európai Unióra vonatkozó előírások szerint csak az minősül ásványvíznek, amit helyben palackoznak, és nem tartalmaz adalékanyagokat. Bikfalvi Istvánné hozzátette:

ez nem jelenti azt, hogy a csapvíz kevésbé lenne egészséges,

mint a palackozott víz, hiszen Magyarországon az ivóvizet nagyon szigorú előírásoknak vetik alá, mielőtt a vezetékekbe kerülne. Hozzátette: az ásványvíz további előnye, hogy általában magasabb az ásványianyag-tartalma is.

Tényleg egészségesebb?

Bár pozitív fejleménynek is tekinthető, hogy kóla helyett egyre többen isznak ásványvizet,

sokak szerint tévút, hogy a palackozott vizet az üdítők alternatívájaként kezeljük,

mivel azok inkább a csapvíz alternatívái. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy az ásványvizek egészségesebbek, mint a csapvíz.

Ez kevésbé fejlettebb országokban, ahol nincs megfelelően kiépített vízvezeték-hálózat, igaz lehet ugyan, az Észak-Amerikában és Európában végzett felmérések azonban rendre arra mutatnak rá, hogy többnyire a csapvíz ugyanolyan jó minőségű, mint a palackozott. A Glasgow-i Egyetem kutatói például rámutattak: Nagy-Britannia legnagyobb részén a csapvíz nemcsak, hogy teljesen biztonságos, de mielőtt a vízvezetékekbe kerül,

szigorúbb ellenőrzésnek teszik ki, mint az ásványvizeket

a palackozás előtt.

Bár az Egyesült Államokból a napokban ihatatlan csapvízről érkeztek hírek, a WWF tavalyi jelentése szerint általánosságban nincs különbség a palackozott ásványvizek és a vezetékes víz minősége között. A fő különbség annyi, hogy az ásványvíz literje

közel ezerszer többe kerül,

mint a vezetékes vízé, valamint, hogy az utóbbival rengeteg PET-palackkal is szennyezzük a környezetet.

Bikfalvi Istvánné a környezetvédelmi aggodalmak kapcsán elmondta, tény, hogy az ásványvíz-eladásokkal sok műanyag hulladék is keletkezik, ez ellen szerinte az újrahasznosítás terjesztésével lehet tenni. Pozitív példaként említette a Karcagon található újrahasznosító üzemet, amely az azonos nevű ásványvizeket forgalmazó Aquarius cégcsoport tulajdona.