A bíróság döntött a 3-as metró felújításáról

2016.02.24. 14:42

A bíróság ítélete szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság 3-as metró felújítása ügyében hozott határozata minden tekintetben törvényes, jogilag és műszaki szempontok szerint is megalapozott volt, így a BKV jogszerűen kötötte meg a nyertes ajánlattevővel a közbeszerzési eljárást lezáró szerződést.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 23-án kihirdetett ítéletében elutasította a Skinest Rail AS keresetét, amelyben a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati kérelmét elutasító határozatának a felülvizsgálatát kérte, közölte a döntőbizottság.

Érvénytelenné nyilvánította a Skinest pályázatát

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) még 2014. november 21-én tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított a budapesti M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítésével egybekötött felújítása és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítása tárgyában. A közbeszerzést lezáró döntés nyomán a BKV a Metrowagonmash Nyrt.-t (MWM) hirdette ki nyertesnek, a Skinest Rail AS ajánlatát érvénytelenné nyilvánította.

A Skinest a döntőbizottsághoz fordult

Az eljárást lezáró döntés ellen a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amelyben kifogásolta az ajánlatkérő ajánlatát érvénytelenné nyilvánító döntését, valamint a nyertes ajánlattevő ajánlatának műszaki megfelelőségét.

A BKV a megindult jogorvoslati eljárást követően kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, hogy az engedélyezze a szerződés megkötését, amelyet a döntőbizottság meg is tett.

A Skinest a BKV döntését a döntőbizottságnál támadta meg, a döntőbizottság döntését pedig a bíróságon

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A Skinest bírósághoz fordult

Ezután a döntőbizottság a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelmének minden elemét alaposan megvizsgálta, és arra a megállapításra jutott, hogy a BKV az egész közbeszerzési eljárása során jogszerűen járt el, tehát a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelme alaptalan volt.

Ennek a határozatnak a bírósági felülvizsgálatát kérte a Skinest Rail AS,amit a bíróság elutasított, és egyben igazat adott a Közbeszerzési Döntőbizottságnak - olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK