Varga Mihály elmondta, mit vár a hitelminősítőktől

Varga Mihály előad Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY
Budapest, 2015. október 14. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nemzetközi konferenciáján a budapesti Corinthia szállóban 2015. október 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Varga Mihály szerint Magyarországnak már régen kijárna a felminősítés.
Vágólapra másolva!

A számok és tények alapján Magyarországnak már régen kijárna a felminősítés - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közmédia műsorában, azzal összefüggésben, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő a héten vizsgálja a magyar szuverén besorolásokat.

A piac is tudja

Hozzátette, ezt a piaci szereplők is jól tudják, hiszen folyamatosan lejegyzik, messze túljegyzik a kibocsátott magyar állampapírokat.

A számok alapján jár

A nemzetgazdasági miniszter úgy látja, ha a hitelminősítők a tavalyi negyedik negyedév számait - gazdasági növekedés, beruházás, foglalkoztatás - objektívan értékelik, akkor Magyarorszának jár ebben a fél évben a felminősítés.

Varga Mihály szerint Magyarországnak jár a felminősítés Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kiszámítható

A miniszter kiemelte, az államadósság az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent, tehát jó a tendencia. Másrészt a magyar gazdaságpolitika kiszámítható; a hitelminősítők már öt év távlatában tudják értékelni a magyar gazdaság teljesítményét, és ez látványos, elégedettségre ad okot - hangsúlyozta.