Ádáz harc a techvilágban: ez a 8 legdurvább csatatér

2016.03.03. 08:47

Több vezető tech-vállalat piaci pozíciója is megremeghet, ahogy startupcégek és rivális vállalatok új piacokon próbálják megvetni a lábukat. Az online videójátékoktól az elektromos autókon át az űrutazásig több területen is kiéleződhet a verseny.

A cégek a versengése egy-egy technológiai terület uralásáért a legjobb hajtóereje az innovációnak, legyen szó az online videózásról vagy az űrhajógyártásról. Ezt mutatják a tech-világban ma duló legkeményebb harcok valamely területen döntő befolyás megszerzéséért - derül ki a Business Insider összeállításából.

Online kereskedelem: Amazon vs. Jet

Az 1994-ben alakult Amazon, szinte egyedüliként a hasonló cégek közül, több mint 20 éven keresztül fennmaradt, és máig meghatározó az internetes kereskedelem piacán. A céget azonban letaszíthatja trónjáról a nemrég alakult Jet. Az amerikai startupcég 2014-ben kifejezetten azzal a céllal lépet piacra, hogya cég alacsonyabb áraival megelőzze az Amazont.

Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója

Forrás: AFP/Sajjad Hussain

A Jet vezérigazgatója, Marc Lore korábban tisztálkodási, illetve csecsemőknek készült termékeket (pelenkákat, bébiételeket, ruhákat) forgalmazó webáruházakat alapított, az ezeket működtető vállalkozását viszont 2011-ben eladta, éppen az Amazonnak. Lore most azt mondja, 4-5 százalékkal alacsonyabb áraival ott győzné le az Amazont, ahol a legsebezhetőbb: az árazásban. A vásárlók eddig valóban úgy tapasztalták, hogy az oldalon az Amazonnál jobbak az árajánlatok, bár a kiszállítási időre többen panaszkodtak. Érdekesség még, hogy a Jet megalapításában az Amazon egy másik riválisa, a kínai Alibaba is jelentős összegeket fektettet.

Személyszállítás: Didi Kuaidi vs. Uber

A Didi Kuaidi, új nevén Didi Chuxing Kína legnagyobb online taxiszolgáltatója. A cég jelenlegi formájában tavaly jött létre, több hasonló vállalat egyesülésével, amelyek szolgáltatásaikat egy közös mobil-alkalmazás mögött egyesítették. A cég így jelenleg 400 kínai városban van jelen, évente 800 millió dolláros bevételt termel (hogy ebből mennyi a profit, azt nem tudni, hiszen a kiadásokat nem közölték.)

Az Uber 2014 óta van jelen Kínában, és bár a kínai vállalati egység értékét 8 milliárd dollárra becsülik, az egyelőre küszködik, az elmúlt évben egymilliárd dollárnál is többet vesztettek – igaz, tavaly a Didi Kuaidi 200 városban szintén nem tudott nyereséget termelni.

Az Uber tevékenységét ugyanakkor nem csak fő riválisa nehezíti: helyi taxitársaságokkal és döntéshozókkal is többször szembekerültek. Az Uber vezetése azonban egyelőre felvállalja a veszteségeket, létfontosságúnak ítélik, hogy meg tudják vetni a lábukat a kínai piacon is.

Űrkutatás: SpaceX vs. Blue Origin

A SpaceX a Tesla Motors alapítójaként ismert Elon Musk cége nem kis magabiztosságról tanúskodó terveket készített, már egy lehetséges, jövőbeli Mars-misszióra is bejelentkeztek. Nemrég a NASA-nál hordozórakéták gyártására pályáztak, amelyekkel a Nemzetközi Űrállomást látnák el utánpótlással. A SpaceX sokáig dolgozott azon, hogy a rakétáik képesek legyenek a landolásra, ezáltal többször is lehessen azokat használni.

Landolásra képes űrrakétákat szeretne a NASA

Forrás: AFP/United Launch Alliance

A NASA pályázatát azonban váratlanul egy kevésbé ismert cég a Blue Origin nyerte meg. A cég alapítója – aki egyben az Amazon jelenlegi vezérigazgatója – Jeff Bezos, a Twitteren jelentette be: a SpaceX-et megelőzve először sikerült landolásra képes rakétát fejleszteniük.Igaz, a Blue Origin profilja kicsit különbözik a SpaceX-étől, Bezos cége nem annyira a NASA-t segítené, inkább a magán-űrutazásokban látja a jövőt. A SpaceX megelőzése azonban komoly presztízsgyőzelem volt a számukra, ami egyfajta „új űrversenyt” is elindíthat a két cég között.

Online videózás: YouTube vs. Facebook/Snapchat

A Google tulajdonában álló YouTube-ot senkinek sem kell bemutatni, jelenleg messze a legnépszerűbb internetes videómegosztó oldal. Aki videóval gyorsan szeretne nagy nézettségre szert tenni, szinte biztos, hogy ezt a szolgáltatót választja.

A Facebook új videó-szolgáltatása azonban megtörheti a YouTube egyeduralmát. Sok internetező számára a Facebook jelenti a kiindulópont, akár már sok népszerű YouTube-videóról is innen értesül. Csak idő kérdése volt tehát, hogy Facebook mikor indít saját videóplatformot. Az automatikusan elinduló videók a Facebook működését is átalakíthatják: míg korábban inkább egy újsághoz vagy hírportálhoz hasonlított a sok szöveges tartalom miatt, most egyre inkább egy tévécsatornához kezd el hasonlítani.

8 milliárdos nézettséget generáltak a Facebook-videók, de lehet, hogy a többségükből 3 másodpercnél nem láttunk sokkal többet

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Mindkét oldallal felveheti azonban a versenyt a rendkívül gyorsan növekvő Snapchat közösségi videóchat-oldal. Míg a YouTube és a Facebook ideális arra, hogy a nagyközönséggel osszunk meg tartalmakat, addig a Snapchaten privát videókat oszthatunk meg ismerőseinkkel, így az inkább arra alkalmas, hogy a barátainkkal tartsuk a kapcsolatot videóüzenetek segítségével.

Bár a YouTube népszerűsége még nem ingott meg, riválisai már kezdik megközelíteni. Mark Zuckerberg nemrég azzal dicsekedett, hogy 8 naponta már milliárd videót néznek meg a Facebook-felhasználók. Igaz, ezt a számot eléggé felemeli, hogy már már akkor megnézettnek számít egy videó, ha csak 3 másodperc ment le belőle – ez jó eséllyel véletlenül is megtörténik, hiszen a Facebook-videók automatikusan elindulnak. A YouTube válaszul a videói nézettségi idejét mutatta fel, ami még mindig jóval magasabb, mint a Facebooknál.

Filmek, sorozatok: Netflix vs. Amazon

A Netflix mind a saját gyártású sorozataival (mint a House of Cards és az Orange Is The New Black), mind régebbi filmek és sorozatok vetítésével teljesen átalakította a filmpiacot. A szolgáltatás a sorozatok terén nagyrészt kiváltotta a televíziót, a filmek terén pedig a DVD-ket.

Utóbbiak házhoz szállítása többek között az Amazon terepe is volt, így nem csoda, hogy a cég elindította saját online filmnéző szolgáltatását, az Amazon Prime-ot. Az Amazon a saját gyártású sorozatokban is rivalizál a Netflix-szel, és a Mozart in the Jungle nemcsak nagy nézettségre tettek szert, de több Golden Globe díjat is elnyertek. Az Amazon emellett több hollywoodi film vetítési jogát is megvásárolta, többek között Woody Allen több filmjéét is.

Jeffrey Tambor az Amazon saját gyártású sorozatában, a Transparentben

Forrás: Amazon

A Netflix egyelőre még piacvezető, saját pozícióját az Amazon azzal próbálja erősíteni, hogy összeköti szolgáltatásait: kedvezményesen vásárolhat a webáruházban az, aki az  Amazon Prime-ra is előfizet.

Tárhelyszolgáltatás: Amazon vs. Microsoft

Az Amazon egy újabb szolgáltatása az Amazon Web Services (AWS) nevű, felhőalapú tárhelyszolgáltatás. A cég a szolgáltatásba vetett bizalmát jelzi, hogy nemcsak az ügyfeleik vehetik igénybe, de a több saját webszolgáltatásuk, köztük a Netflix és a Pinterest fájljait is ezen tárolják.

A Microsoft felhőszolgáltatója, a Microsoft Azure még frissebb szereplő a piacon, de az anyacég egyre több figyelmet fordít rá. Bár egyelőre eltörpül az Amazon mellett, a Microsoft jelezte, kiemelt célja, hogy az AWS ne legyen egyeduralkodó a felhőszolgáltatások piacán. Egyelőre mindkét cég gyorsan növekszik, tavaly 39 százalék volt az AWS piaci részesedése, míg a Microsoft Azure-é 9. A Goldman Sachs előrejelzése szerint jövőre az AWS már 54 százalékon fog állni a 17 százalékos Microsoft Azure-ral szemben.

Elektromos autók: Tesla vs. Apple

A Tesla jelenleg meghatározó szereplő az elektromos autók piacán, eddigi riválisak, például Faraday Future egyelőre nem okoztak nekik komoly problémát.

A Tesla legnagyobb piaci előnye, hogy nemcsak magukat az autókat, de az azokat működtető szoftvereket is ők gyártják – ezeket, hasonlóan egy mobil-operációsrendszerhez, időnként frissítik is, ezzel az autók is új funkciókat kapnak.

Az Apple elektromos autóira egyelőre még várni kell, de azt már tudjuk, hogy közel 600 mérnök dolgozik a Titan néven futó projekten. Bár nem ez az egyetlen cég, ami hasonló járműveket tervez, sokak szerint Tesla vezetője, Ellon Musk az Apple projektjétől tart a legjobban. Erre utal, hogy ez volt az egyetlen olyan fejlesztés, amit a cégvezető nyilvánosan kritizált. Amikor kiderült, hogy az Apple autóját olyanok is fejlesztik, akik korábban a Teslának dolgoztak, Musk válaszul „a Tesla temetőjének” nevezte az Apple-t.Aki a Tesla-ba nem volt elég jó, az átment az Apple-höz” – mondta.

Maga a Tesla alapítója támadta az Apple elektromosautó-projektjét

Forrás: AFP/Justin Sullivan

Videójáték-streamelés: Twitch vs. YouTube

A YouTube nemcsak védi eddigi piacát, mint a Facebook ellen: az online videójáték-streamelésben éppen támadóként van jelen. Ezt a piacot jelenleg a Twitch.TV uralja. Az oldalon eredetileg magánszemélyek közvetíthették, hogyan játszanak egymás ellen. Sokan már ezzel kisebbfajta hírességekké váltak, a  Twitch számára viszont az hozta az igazi áttörést, amikor több e-sporttal (versenyszintű játékkal) foglalkozó társaság is a Twitch.TV-t választotta videójáték-versenyeik közvetítésére. Az Twitchet manapság havonta 100 milliónál is többen keresik fel, ezzel az egyik legnépszerűbb, játékokkal kapcsolatos oldal.

A YouTube a Twitch sikerén felbuzdulva indította el gaming.youtube.com címen elérhető szolgáltatását. Bár a YouTube-on eddig is lehetett élő közvetítéseket tartani, az oldalt kifejezetten a gamerek és követőik számára hozták létre, remélve, hogy többeket sikerül átcsábítani a Twitchről. Ebben egyelőre komoly sikereket értek el, több e-sport-bajnokságot már itt közvetítenek. Sok felhasználó tetszését elnyerték a Youtube Gaming olyan előnyei is, mint az, hogy a közvetítések visszatekerhetők. Riválisuk azonban még mindig piacvezető, elsősorban azért, mert a Twitch közössége – köztük a legnépszerűbb streamelők – lojálisak maradtak az oldalhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra