A bevándorlás az európai autóipart is fenyegeti

2016.03.07. 11:58

Schengen összeomlásával az Európai Unió elveszítheti a versenyképességét, jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az idei Járműipari Konferencián. A tárcavezető szerint az európai autóipar jövőjét is nagyban befolyásolja, hogy mi lesz a bevándorlás kérdésével.

Az ország legdinamikusabban fejlődő iparágaként jellemezte az autóipart Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke. Bizakodhatunk, hogy a magyar kreativitásra és tudásra a Magyarországon tevékenykedő autóipari vállalatoknak a továbbiakban is szüksége lesz, mondta a HIPA elnöke.

Szijjártó Péter szerint abszurd a helyzet

Forrás: AFP/John Thys

Magyarországon tavaly 2,5 millió motor, és félmillió gépjármű készült, és 2,6 milliárd euró beruházással 8000 új munkahely jött létre az ágazatban. Ésik szerint a jelenleg folyamatban lévő mintegy 40 autóipari beruházás további 8000 új munkahelyet eredményezhet Magyarországon.

A magyar gazdaság gerincoszlopa

Szijjártó Péter a keresztneveiken köszöntötte a jelenlévő nagy autóipari cégeket képviselő vezetőket. A miniszter szerint „a magyar gazdaság gerincoszlopát adják” azon cégek, akik képviselői a teremben vannak. A tárcavezető megköszöntötte a beszállítóknak, hogy a nagyobb vállalatok tevékenységét aládúcolták.

Különleges éven vagyunk túl" – mondta Szijjártó Péter, aki szerint nem csak Magyarország, de Európa és az egész világ komoly kihívásokkal néz szembe.

A Suzuki esztergomi gyára

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az EU a legsúlyosabb válságát éli meg jelenleg: az unió a bevándorlás problémái mellett gazdasági kihívásokkal is szembe fog nézni. A miniszter elmondta, hogy az Európai Unió adja

  • a világ lakosságának 8 százalékát, 
  • a világ GDP-jének körülbelül 15 százalékát,
  • a jóléti szolgáltatások 50 százalékát itt osztják szét.

Hatalmas kockázat

Szijjártó Péter szerint a bevándorlási válság óriási kockázatokat jelent az európai iparnak. Lefejezhetik Európa gazdaságát" – mondta a tárcavezető, aki szerint Schengen az első számú biztosítéka a gazdaságnak – elég csak a logisztikára gondolni. Szerinte több tagállam mindezek ellenére megszegi a schengeni szabályokat, sőt egyes uniós intézmények még meg is dicsérik a szabályszegőket.

Abszurd a helyzet, ugyanis a repülőn még a fogpasztát is ki kell tenni egy zacskóba," de gyalogosan szinte bárki besétálhat az EU-ba – mondta Szijjártó Péter. Szerinte a szolidaritás azt jelenti, hogy be kell tartani a szabályokat. „Mi vagyunk a legszolidárisabbak Ausztriával és Németországgal: rajtunk keresztül egyetlen bevándorló sem érkezik sem Ausztriába, sem Németországba” – jelentette ki a külügyminiszter.

A Spielfeldi menekülttábor az osztrák szlovén határon

Fotó: Polyák Attila - Origo

A miniszter szerint, ha Schengen fennmarad, az európai ipar versenyképes tud lenni a jövőben, ha ez összeomlik, az európai gazdaság elveszíti a maradék versenyképességét is. Mint mondta, az európai autóipar lenne a fő vesztese a schengeni rendszer összeomlásának.

Mi azt sürgetjük, hogy Európa térjen vissza a szabályaihoz, és így „mentsük meg Schengent”, mondta a tárcavezető.

A magyar gazdaság zászlóshajója

Soha nem látott mértéket ért el a magyar export, ami Szijjártó Péter szerinte a négy nagy gyártónak (Audi, Mercedes, Opel és Suzuki) köszönhető. A világ 100 elsőkörös beszállítói közül már több mint 40 Magyarországon is megtalálható, az ágazat pedig körülbelül 176 ezer embernek ad munkát. Magyarország 65 stratégiai partneréből nem véletlenül 23 autóipari cég – érzékeltette az ágazat fontosságát a miniszter.

A járműipar teljesítménye 2015-ben 17,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, így az 7833 milliárd forintot ért el. A miniszter szerint a kormány azon van, hogy minél több támogatást tudjon az autóiparba tolni, mert így több beruházás érkezik hazánkba. A kkv-k direkt támogatása mellett indirekt módon, a nagyobb cégek támogatásával is a kkv szektort erősítik.

Fényes jövőt vár a HIPA

A HIPA úgy kalkulál, hogy az olyan technológiák, mint az elektromobilitás és az intelligens, önvezető autók fejlesztése hatalmas erőforrásigényt generálnak Magyarországon a közeljövőben. A befektetési ügynökség ezért a hazai kkv-k és az egyetemek közötti szorosabb együttműködést szorgalmazza – ehhez létre is hoztak egy HIPA TierUP! nevű programot.

Mi is az a HIPA?
A Nemzeti Befektetési Ügynökség, azaz a HIPA a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő, befektetésösztönzéssel foglalkozó háttérintézmény. Tanácsadással, állami támogatási lehetőségekkel segítik az érdekelt vállalkozásokat a beruházási projektek megvalósításában.


A HIPA szerint a Magyarországon lévő járműipari cégek hosszú távra terveznek, hiszen folyamatosan bővítik telephelyeiket és fejlesztik termékeiket. „A magyar szakértelem és kreativitás, a kedvező földrajzi elhelyezkedés, a produktív munkaerő, illetőleg a versenyképes gyártási költségek eredményeként Európa egyik legvonzóbb autóipari piaca a magyar” – olvasható a HIPA közleményében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK