Naponta 34 milliót kellene még elkölteni

2016.03.11. 14:03

Mintegy 2,7 milliárd forintnyi 2014-es, idén lejáró feltöltést kellene felhasználniuk a Széchenyi Pihenőkártya birtokosainak. Erre még két és fél hónap áll a rendelkezésükre. Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 34 millió forintot kellene költeniük május végéig.

A jelenleg hatályos törvényi szabályozás értelmében a Széchenyi Pihenőkártyákra utalt juttatások érvényessége a feltöltést követő második év május 31-én lejár. Idén ez a 2014-es juttatásokat fogja érinteni. Azoknak a kártyabirtokosnak, aki még nem használták fel a korábban kapott összegeket, még 11 hét áll a rendelkezésükre, hogy elköltsék a mintegy 2,7 milliárd forintnyi feltöltést a több mint 27 000 elfogadóhelyen. A májusi határidőt követően ezek a juttatások lejárnak és a kártyabirtokos számára elvesznek. Érdemes tehát időben lépni.

Ellenőrizzék a keretet

„A Szép kártya népszerűségét mi sem igazolja jobban, mint hogy a 2014-es juttatások 95 százalékát már felhasználták a kártyabirtokosok. Azonban még mindig sokan vannak, akik nagyobb, akár százezer forint feletti összeget hagytak a három alszámlájuk valamelyikén. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatig halogatják ezeknek a juttatásoknak a felhasználását. Ez nem szerencsés, mert ilyenkor szokott beragadni a felhalmozott összeg, ami a kártyabirtokos számára május 31-e után elvész. Mindenkit arra buzdítunk, hogy regisztrálják kártyájukat a honlapunkon, ellenőrizzék, van e még két évvel ezelőtti feltöltésük, és ha igen, akkor használják fel még a határidő előtt" - hívta fel a figyelmet Kuhárszki András, az OTP Bank Bankszámla Főosztályának igazgatója.

Kedveznek a hosszú hétvégék

Az OTP Bank arra számít, hogy a közelgő két hosszú hétvége, alatt csökkenni fog a lejáró egyenlegek összege. A tavalyi, többnapos ünnepek alatt összesen 4 milliárd forintot is meghaladó összeget használtak fel a kártyabirtokosok. A legnagyobb kibocsátó idén is szeretné felhívni a családok figyelmét, hogy ne hagyják otthon a Szép kártyájukat, akár wellness pihenésre, akár állatkerti kirándulásra vagy éppen közös cukrászdázásra indulnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK