Kamatvágást jósolnak az elemzők

Ingyen pénz mellé magas kamat, illusztráció
Vágólapra másolva!
Továbbra is érdemes rajta tartani a szemünket a hazai kötvénypiacon, hiszen hamarosan kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB. Az újabb ciklus még lejjebb nyomhatja a kötvényhozamokat, így a hazai állampapírok vonzó befektetési lehetőséget kínálnak.
Vágólapra másolva!

Mivel az MNB már megszellőztette, hogy kész lazítani a monetáris politikáján, így nem lesz meglepetés, ha a jegybank újabb kamatcsökkentési ciklusba kezd. Verseny indult az elemzőházak körében arról, hogy ki tud alacsonyabb várakozást mondani a hazai alapkamatra vonatkozóan. Habár már a 0,7 százalék is felmerült, úgy látjuk, hogy az újabb kamatcsökkentési ciklusban az 1 százalék lehet a tényleges határ az MNB számára - mondta Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

A dátum még kérdéses

A februárban 0,3 százalékra zsugorodó, év közepéig pedig akár újból negatívba forduló infláció és az EKB újabb, piacokat támogató lépései mellett megnyílt a lehetőség a jegybank számára az alapkamat további csökkentésére. A mostani kamatdöntés alkalmával azonban még nem számítunk erre. Sokkal inkább a jegybank nyilatkozata lehet érdekes, arra vonatkozóan, hogy mikor kezdődhet meg a ciklus, illetve milyen folyamatoktól teszik függővé a tényleges lépést - mondta Kovács Mátyás.

Kamatvágást jósolnak az elemzők Forrás: AFP

„Az újabb kamatcsökkentési ciklus ismét támogatást adhat a hazai kötvénypiacnak, így a hozamok újból csökkenhetnek, ami vonzóvá teszi a kötvénybefektetéseket. A forint azonban veszíthet előnyéből az euróhoz képest, így az euróval szemben maradhat a 310 fölötti sávban, akár az év teljes hátralevő részében” - mondta a szakember.

A citybeliek is kamatvágást jósolnak

Londoni pénzügyi elemzők szerint az utóbbi néhány év tapasztalatai arra vallanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentéssel tudná a leghatékonyabban élénkíteni a gazdaságot és így az inflációt is. Egyes citybeli elemzői vélemények szerint a várakozásoktól elmaradó, februári inflációs adatok már ebben a hónapban a kamatcsökkentési ciklus felújítására késztethetik a monetáris tanácsot.