Kínai cégé a legnagyobb európai olajmező

2016.03.21. 17:22

Eddig egy kanadai cég készült kitermelni az Albánia alatt rejtőző olajtartalékot, ők azonban csaknem csődbe mentek az olajárcsökkenés miatt. Most a kínaiak próbálkoznak.

A kínaiak kutathatnak olaj után Albániában, miután a kanadai Bankers Petroleum eladta a kutatási jogokat a Geo-Jade Petroleumnak. A tranzakció értéke 442,34 millió dollár (122 milliárd forint).

Adót sem tudtak fizetni

A kanadai cég még 2004-ben kezdte feltárni a Patos-Marinze és Kucova környéki olajmezőket. 2014-ben a Bankers még az Albániában jelen lévő legnagyobb külföldi cég volt. 2015-ben azonban a globális olajárcsökkenés miatt a társaság bevétele csaknem felére esett vissza. Az árcsökkenés olyan súlyosan érintette vállalatot, hogy tavaly már az albániai adókat sem tudták fizetni, az albán adóhatóság 75 millió dollárt kívánt behajtani a cégen.

Az adóhatóság szerint a Bankers ráadásul szándékosan költekezett erején felül, mivel az albán kormánnyal eredetileg egy olyan megállapodást kötöttek, ami adómentességet biztosított az olajcégnek bizonyos mértékű kiadások felett.

 A legnagyobb olajmező Európában

Azzal, hogy az albániai műveleteket átadják a Geo-Jade-nek, a Bankers láthatóan bedobta a törölközőt. Az albán kormány egyelőre támogatja a kanadai befektetők kínaiakra cserélését, azonban az adóhatóság arra figyelmeztette őket, alaposan vizsgálják meg a Geo-Jade ajánlatát.

„A kormánynak meg kell vizsgálnia a kínai cég pénzügyi és technológiai kapacitását, ha el akarja kerülni a kellemetlen meglepetéseket. Ilyenek a múltban már történtek, a kormány elhanyagolta ezt a stratégiai szektort, ami nem hozta vissza a belefektetett összegeket” – mondta a Balkaninsight.com-nak Pajtim Bello albán energetikai szakértő és vállalkozó. Bello szerint ez nagy kár, mivel Albánia egyik legjövedelmezőbb iparága lehetne az olajkitermelés.

A Patos-Marinza olajmező Európa legnagyobb szárazföldi olajlelőhelye. A területen már az 1930-as évek óta folyik a kitermelés, de becslések szerint még mindig 2 millió hordónyi olajat rejthet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK