Tömegeket várnak a bevásárlóközpontokban

2016.03.26. 09:52

Erős húsvéti forgalomra számítanak a hazai üzletláncok, a legkeresettebbek változatlanul a sonkafélék, a tojás, a csokoládé, és jóval több fogy alkoholos italokból is; ugyanakkor a vásárlók egyre inkább a jobb minőségű termékek felé fordulnak.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta: élénk az érdeklődés a húsvéti termékek iránt. A tapasztalatok szerint a legnagyobb roham közvetlenül az ünnep előtti három napon van, ilyenkor az üzletek forgalma két-, illetve két és félszeresére is megnő egy átlagos naphoz képest.

Keresik a minőséget

A legkeresettebbek változatlanul a sonkák, füstölt húsok, illetve füstölt termékek, a tojás és a csokoládéfigurák, ezeknek sokszorosa fogy, mint általában, de az égetett szeszek, a sörök és a zöldségek forgalma is emelkedik ilyenkor.

A jobb minőségű termékeket keresik a vásárlók

Forrás: Thinkstock

A várakozások szerint idén húsvétkor a CBA-lánchoz tartozó mintegy kétezer üzletben a tavalyinál több fogy majd hústermékekből, tojásból, zöldségekből; a csokifiguráknál inkább stagnálásra számítanak. A kommunikációs igazgató hozzátette, érzékelhetően nagyobb a kereslet a minőségi termékek iránt, mint az elmúlt években. Az égetett szeszekből a húsvéti időszakban általában 20-30 százalékkal többet értékesítenek, mint egy átlagos napon, a sörök forgalma 10-15 százalékkal szokott nőni - mondta.

700 tonna áru, 46 millió tojás

Az Auchan Magyarország Kft. közölte: áruházaik forgalma a húsvétot megelőző héten körülbelül a másfélszeresére nő. A húsvéti időszakban realizálódik a 19 áruházat üzemeltető áruházlánc éves sonkaforgalmának 20 százaléka,  tavaly több mint 700 tonnát értékesítettek. Az Auchan húsvéti választéka csaknem 50 százalékkal bővül az ünnepekre. A vásárlók egyre inkább a magasabb minőségű termékeket keresik, illetve a hagyományos, pácolt és füstölt termékeket.

Tavaly több mint 46 millió darab tojás fogyott a húsvéti szezonban az Auchan-áruházakban, az idén egy számjegyű növekedést vár az áruházlánc. A tavalyi húsvéti szezonban csaknem 22,5 tonna, mintegy 150 ezer darab kalács fogyott az Auchanban, a legtöbb vásárló még mindig az 500 grammos fonott kalácsot keresi.

Az Auchan-áruházak összesen 2,5 millió darab édesség értékesítésére készülnek, ebből több mint 800 ezer figura és 900 ezer csokitojás értékesítésére számítanak.  A kereslet a tejcsokoládé felé mozdult el, leginkább a 30 százalék feletti kakaótartalmú termékeket keresik a fogyasztók, míg a tejbevonók kereslete csökkent - közölték.

Tízszer annyi sonka fogy, mint máskor

A Tesco-Global Áruházak Zrt. arról tájékoztatott, hogy húsvétkor a sonkafélék forgalma a tízszeresére nő, míg tojásból 40 százalékkal többet visznek haza a vásárlók. A Tesco 208 magyarországi áruháza 20 millió tojással, 1300 tonna sonkával és 5 millió figurás édességgel készül a húsvéti forgalomnövekedésre, amely az ünnep előtti napokban a legintenzívebb.

Évek óta jellemzően a kötözött sonkák iránt a legnagyobb a kereslet ebben az időszakban. Emellett naponta akár 7 millió tojás is fogyhat húsvét előtt.

Az egyik legnépszerűbb húsvéti édesség a kalács

Forrás: Ács Bori

Az áruházakban 304-féle figurás édesség várja a vásárlókat. A húsvét egyik legnépszerűbb péksüteménye a Tesco tapasztalatai szerint is a kalács. Összességében a pékáruk forgalma az ünnep előtt várhatóan 35 százalékkal nő. 

Borokból mintegy 1,5 millió palackot értékesítenek húsvétkor, ami csaknem 40 százalékos forgalomnövekedést jelent  - közölte a Tesco.

Nem baj, ha drágább, sőt

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. azt közölte: ebben az időszakban megsokszorozódik a sonkák forgalma, a húsvéti sonka mennyiségének csaknem 60 százalékát az ünnepet megelőző napokban értékesítik. A Spar áruházaiban és üzleteiben is azt tapasztalják, hogy a vásárlók a drágább, jobb minőségű termékeket keresik. 

Az édes kalácsok mellett megjelent az igény a sós húsvéti kalácsokra is - jegyezték meg. A zöldségek közül hagyományosan a saláta, a retek és a csemegehagyma népszerű  a húsvéti időszakban, és keresik a vásárlók a félkész, mosott, csomagolt salátakeverékeket is - közölte az országszerte több mint 450 üzlettel rendelkező Spar. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK