A korrupt politikusok Disneylandje: Panama

Horizontal
Aerial view of Panama City on February 23, 2013. AFP PHOTO/ Rodrigo ARANGUA / AFP / RODRIGO ARANGUA
Vágólapra másolva!
Nem véletlen, hogy a nagy offshore-balhé Panamában alakult ki. Panamában nem kell bejelenteni, ki egy cég tulajdonosa, és korlátlanul lehet pénzt mozgatni az országba és onnan el. Panama semmiféle adózási információkat nem oszt meg más országokkal. A botrány középpontjában álló ügyvédi iroda akár kamuügyvezetővel is felszerelte az általa gründolt cégeket, ha az ügyfél kérte, az igazi tulajdonos aztán névtelenül, a kamuügyvezető által jó előre aláírt papírokkal igazgathatta a cégét. Panama a nyolcvanas években lett a drogkartellek pénzügyi központja, azóta a szabályok szigorodtak, de nem tartatják be őket.
Vágólapra másolva!

Panamával nem az a legnagyobb baj, hogy adóparadicsom. Pedig, tegyük hozzá, nagyon is az: a cégeknek a Panamán kívülről származó bevételeik után semmiféle adót nem kell fizetniük, a kormány csak évi 300 dollár (körülbelül 83 ezer forint) éves díjat szed be tőlük.

Természetesen a saját országukban magasabb kulccsal adózó cégeket joggal háborítja fel, ha a konkurenciájuk a bevételük kisebb-nagyobb részét Panamában adómentesen könyveli el. Ahogy a világ valamely országának szavazópolgárát is joggal háborítja fel, ha a politikusáról kiderül, hogy a jövedelme egy részét adómentesen parkoltatja Panamában vagy valamelyik másik adóparadicsomban.

Az adóoptimalizálás viszont nem bűncselekmény, legfeljebb nem túl erkölcsös.

Az anonim cégtulajok országa

Panamával a legnagyobb baj az, hogy a területén bejegyzett offshore cégek átláthatatlanul működnek.

A panamai cégek tulajdonosait és tulajdonosváltásait nem kell bejelenteni,

sőt a cégeknek egyáltalán nem kötelességük senkivel sem közölni, ki vagy kik tulajdonában állnak. Egy kivétel van, panamai bíróság büntetőjogi eljárás keretében kötelezheti őket erre.

Panamában könnyű anonimnak maradni Forrás: AFP/Rodrigo Arangua

Biankó megbízások

Persze egy offshore cég ügyeit is intéznie kell valakinek, de ez lehetséges a tulajdonos személyének titokban tartásával. A Süddeutsche Zeitung birtokába jutott Panama Papírokból kiderül, a Mossack Fonseca ügyvédi iroda ezt úgy oldotta meg, hogy

az általa külföldi megbízók számára létrehozott cégeket ügyvezetővel is felszerelte.

Egy-egy ügyvezető nevén alkalmanként több száz vagy több ezer offshore cég is volt.

A névleges ügyvezetővel kitöltetlen megbízásokat írattak alá.

Innentől a cég ügyeit akár a tulajdonos is intézhette kiléte titokban tartása mellett, hiszen csak az álügyvezető által jó előre aláírt biankó dokumentumokat kellett felhasználnia.

A Mossack Fonseca ügyvezetővel is felszerelte a céget, ha az ügyfél úgy kérte Forrás: AFP/Eduardo Grimaldo

Ők csak megcsinálták a cégeket

A Mossack Fonseca-botrány kirobbanása után az ügyvédi iroda azzal védekezett, hogy 40 éves működése során mindig betartotta a panamai és a nemzetközi jogszabályokat, soha semmilyen törvénysértésért nem ítélték el. Az iroda érvelése szerint

ők csak megcsinálták a cégeket, hogy azokat kik és mire használták, már nem az ő felelősségük.

Ráadásul a Mossack Fonseca szerint ügyfeleinek 90 százaléka valamilyen vállalat, nem pedig magánszemély. Magánszemélyek jellemzően valamilyen tanácsadócégen vagy bankon keresztül jutottak hozzá az iroda által gründolt cégekhez.

Panama nem oszt meg információkat

A panamai helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a külföldiek (cégek és magánszemélyek)

tökéletesen ellenőrizetlenül és mindenféle korlát nélkül utalhatnak pénzt Panamába és onnan el.

2017-től az OECD tagállamai sokkal több információt fognak megosztani egymással az adózókról, ebből a megállapodásból Panama kimaradt. Ahogyan Bahrein, Nauru és Vanuatu is.

Szinte bármi lehetséges

Az átláthatatlanságból még nem következik, hogy minden panamai offshore cég tulajdonosa bűncselekmények eltussolására vagy pénzmosásra használja a cégét. De elfogadva, hogy senki sem követi, egy adott cég kié, mennyi pénz áramlik a cégbe, milyen forrásból, mennyi pénzt vesznek ki a cégből, és hová teszik, ez bármikor előfordulhat.

Az, hogy Panamában bármi lehetséges, még nem jelenti azt, hogy minden alkalommal bármi meg is történt. De elméletileg bármikor bármi megtörténhetett Forrás: AFP/Dmitry Astakhov

Panama lekerült a szürke listáról

A panamai közállapotok egyébként 2016 elejére valamelyest javultak a korábbiakhoz képest. A látra szóló részvények és kötvények kereskedelmét korábban egyáltalán nem korlátozták. Ezek birtoklásához csak annyi kellett, hogy a papírok fizikailag ott legyenek valakinél, az adásvételüket egyáltalán nem követték. Panama 2016-ra szigorított a szabályokon, ezzel sikerült elérnie, hogy lekerüljön a pénzügyi átláthatóságot felügyelő nemzetközi szervezet, a Financial Action Task Force szürke listájáról.

A kartellek pénzügyi központja

Panamában a pénzmosás az 1980-as évek óta jelent problémát. Több mint valószínű, hogy Manuel Noriega diktátor szép summát tett zsebre Pablo Escobartól, a kolumbiai Medellín kartell vezetőjétől, hogy szemet hunyjon a drogkereskedelem és a pénzmosás fölött, az ő regnálása alatt lett Panama a kartellek pénzügyi központja. A korabeli panamai állapotokat jól szemlélteti, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter (akkor még csak szenátor) Panamát a 80-as évek végén narko-kleptokráciának nevezte.

Noriega ideje óta számos szabályt hoztak a pénzügyi átláthatóság javítására,

de korántsem eleget, ráadásul a meglévő szabályokat sem tartatják be, ezt már a Valutaalap 2014-es vizsgálata megállapította.

Panama a nyolcvanas években lett a drogkartellek pénzügyi központja Forrás: AFP/Rodrigo Arangua

Egy drogbáró ügyvédje

Ami a Mossack Fonsecát illeti, bár soha semmilyen büntetőügyben nem ítélték el, és váltig hangoztatja, hogy ártatlan bármiféle pénzmosási ügyben, egyik alapítója már a nyolcvanas években a drogkartellek közelében mozgott.

Jürgen Mossack német ügyvéd 1977-ben alapított Panamában ügyvédi irodát, és a kezdetektől a cégalapításokra specializálódott.

A nyolcvanas évek legalább egy nagy drogbárója, a mexikói Caro Quintero az ügyfele volt.

Igazi politikai nagyágyú

Mossack 1986-ban társult Ramón Fonseca Mora panamai ügyvéddel, ekkor jött létre a Mossack Fonseca.

Ramón Fonseca több panamai elnök mellett volt tanácsadó az évek során, volt a kormánypárt elnökhelyettese és Juan Carlos Varela kormányának tagja.

Vagyis Ramón Fonsecának az elmúlt években közvetlen ráhatása volt a panamai jogszabályok alakulására és azok betartatására, attól függetlenül, hogy az ügyvédi irodája követett-e el valaha törvénysértést, vagy csak kihasználta a laza panamai törvényeket.