Tőkeemelésről döntött a Gránit Bank közgyűlése

Vágólapra másolva!
A Gránit Bank mai közgyűlésén elfogadták a 2015 évi üzleti beszámolót 151 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 140 millió forint adózás előtti eredménnyel, és döntöttek a bank 2 milliárd forintos tőkeemeléséről is.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – a Magyar Állam mint tulajdonos képviseletében – a Gránit Bank mai közgyűlésén kiemelte, hogy

hiszen a Gránit Bank nemcsak pénzügyileg sikeres, hanem hitelezési aktivitásának bővítésével a gazdaságpolitikai célokat is támogatja".

Az innovatív megoldások évének értékelte a mögöttük álló évet Hegedűs Éva, a bank elnök-vezérigazgatója az Origónak nyilatkozva. Ezt a pénzügyi mutatók is alátámasztják:

a Gránit Bank 151 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2015-ös évet, ami 21-szerese az öt évvel ezelőttinek.

Az adózás előtti eredmény az Országos Betétbiztosítási Alapnak és a Befektető-védelmi Alapnak befizetett 50 millió többlet ellenére elérte a 140 millió forintot.

A Gránit Bank közgyűlése elfogadta a tavalyi évről szóló beszámolót, és tőkeemelésről döntött Forrás: Gránit Bank

„Az ügyfelek értékelik azokat a digitális megoldásokat és az ezekhez kapcsolódó kényelmi szolgáltatásokat, amelyeket a bank kínál" – emelte ki az elnök-vezérigazgató asszony. Az év egyik izgalmas fejlesztéseként azt a mobilalkalmazást emelte ki, amellyel a tulajdonosa bármikor szüneteltetheti a bankkártyájához kapcsolódó szolgáltatásokat. Lehetősége van tehát arra, hogy a plasztikot csak akkor aktiválja, ha épp használni akarja, így ha elveszítené (ellopnák) értékeit, megtakarításait akkor is biztonságban tudhatja, mert így visszaélésekre alkalmatlan lesz a bankkártya.

A fejlesztések hozták az üzletet a múlt évben:

a betét- és hitelállomány egyaránt növekedett, az ügyfelek száma megközelíti a 20 ezret.

A múlt év végén 3,1 milliárd forint tőkeemelés történt, (a Pannonia Nyugdíjpénztár 1,4, a magyar állam 1,7 milliárd forinttal szállt be a bankba, amivel párhuzamosan Hegedüs Éva megvásárolta az alapító Demján Sándor tulajdonrészét). Ennek köszönhetően a bank tőkemegfelelési mutatója 20 százalékra emelkedett.

Forrás: Gránit Bank

Az elért eredményeket a szakma is értékelte: „több díjat is kaptunk a múlt évben" – jegyezte meg Hegedűs Éva, az ezekre vonatkozó kérdésünkre (A MasterCard Hegedüs Évát választotta 2015-ben az év bankárának, ami mellett az intézmény „Az év bankja" kategóriában a harmadik helyezést érte el.)

Idén a tervek hasonló tempót diktálnak a banknak:

a mérlegfőösszeget az év végéig 180 milliárdra kívánják növelni, mind az ügyfélszámnál, mind az adó előtti eredménynél két számjegyű bővülést várnak.

Új termékekkel, új szolgáltatásokkal lépnek a piacra, ami mellett törekszenek ügyfeleik mind teljesebb kiszolgálására: március 29-től például már a Gránit Banknál is elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a kapcsolódó kedvezményes hitel, illetve áfa-visszaigénylési lehetőség.

A tervek megvalósulását segíti a tőkeemelés, amelyre a mai közgyűlésen a tulajdonosok rábólintottak:

az MKB Nyugdíjpénztár 2 milliárd forinttal száll be a bankba,

amellyel 9,97 százalékos részesedést szerez.

„A nyugdíjpénztár vonzónak találta a Gránit Bank gyors növekedését, azt a profittermelő digitális megoldásokat előtérbe helyező stratégiát, amelyet folytatunk" – indokolta a lépést Hegedüs Éva lapunknak. A tőkeemelés az üzleti tevékenység bővülését szolgálja, a tavalyi tőkeemelés után a bank 20 százalékos tőkemegfelelési mutatója jóval a jogszabályok által előírt 8, illetve a hazai bankrendszert jellemző átlagos érték (19 százalék) fölött van. Hegedűs Éva az Origónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a hitelintézet a továbbiakban is magánszemélyek többségi tulajdonában marad.

Forrás: Gránit Bank