Vágólapra másolva!
Tejkommandó alakulhat az áfacsalók kiiktatására, szuperhatóság veheti fel a harcot a szektorban garázdálkodó áfacsalókkal szemben, a mintegy 25 fős akciócsoportba az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal és az adóhatóság emberei kerülhetnek be.
Vágólapra másolva!

A szakma szerint a minél szigorúbb ellenőrzéssel sokat lehetne lendíteni az olcsó import miatt válságos helyzetbe került ágazat működési feltételein - írja csütörtöki számában a lap egy, a földművelésügyi miniszter elé terjesztett tervezet alapján – írja a Magyar Idők.

Tehéntüntetés 2016. április 4-én Budapesten Forrás: Koncz Tamás - Origo

A cikk szerint a szuperhatóságban többek között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei kapnának helyet.

Mélykuti Tibort, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke azt mondta, az akciócsoport létrehozásával

még szigorúbb és eredményesebb ellenőrzések indulhatnak

az ágazatban, az adóelkerüléssel foglalkozó nagykereskedőket végleg ki tudnák iktatni a rendszerből.