Milliárdokért újítják fel az MNB-alapítványok ingatlanjait

Vágólapra másolva!
A jegybanki alapítványok több épületét a Magyar Építő Zrt. újíthatja fel. A munkálatokért összesen 3,7 milliárd forintot kapnak. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Építő három, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott alapítványok birtokában lévő épület felújítását nyerte el még 2015-ben:

  • a Pallas Athéné Domus Scientiae megbízásából a Kálmán Imre utca 20., illetve
  • a Pallas Athéné Domus Animae megbízásából az Úri utca 21. (régi városháza) és
  • a Csónak utca 1. szám alatt található épületről, azaz az egykori Ybl-villáról van szó.

A több mint 120 éves cég vezérigazgatója, Pálffy Balázs az Origónak elmondta, hogy

a felújítási munkákért összesen mintegy nettó 3,7 milliárd forintot kapnak:

a Kálmán Imre utcában 1,502 milliárd forintért, az Úri utcában 1,189 milliárd forintért, illetve a Csónak utcában 989 millió forintért dolgoznak. A Magyar Építő a jegybank alapítványainak meghívásos eljárásain a legolcsóbb ajánlataival nyerte el a munkákat.

Készül a jelentés

A jegybanki ingatlanügyekről jelenleg viszonylag kevés információ áll rendelkezésre. A helyzeten várhatóan változtat, ha az MNB felügyelőbizottságnak elkészül a jelentése az ingatlangazdálkodás vizsgálatáról – ezt első körben április közepére ígérték, de később a felügyelőbizottság ülését április végére halasztották.

A főként magasépítéssel foglalkozó Magyar Építőnek – tehát például útépítéseket nem vállalnak – az utóbbi időben egészen jól megy, jelenleg összesen

16 milliárd forintos szerződéses állománnyal rendelkezik.

Az MNB ingatlanokkal kapcsolatos megbízások csak kis részét teszik ki a forgalmának. Két nagyobb állami megrendelést is elnyert az elmúlt időszakban: a Szépművészeti Múzeum tenderén 6,08 milliárd forintot, míg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatán 6 milliárd forintot nyert el.