Minél több az EU-s támogatás, annál több a korrupció

Állami Számvevőszék, Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete Elnökség
Az Állami Számvevőszék épülete.
Vágólapra másolva!
Az önkormányzatoknál növeli a korrupció kockázatát, hogy egyre magasabb az európai uniós támogatások felhasználásának aránya - állapította meg az Állami Számvevőszék.
Vágólapra másolva!

Növeli a veszélyeztetettséget az is, hogy az intézmények mintegy 40 százalékánál legalább egyszer előfordult olyan közbeszerzés, ahol háromnál kevesebb ajánlattevő vett részt, illetve ugyanaz a pályázó háromnál többször nyert - tartalmazza a Korrupciós kockázatok a helyi önkormányzatok intézménycsoportban 2016 című ÁSZ-jelentés.

Alig szabályozott

A tájékoztatás szerint ugyanakkor mérsékli a korrupciós kockázatot a belső szabályozások kiépítésének erősödése, illetve az összeférhetetlenség kérdéskörét valamilyen formában szabályozza a szervezetek döntő hányada.

A speciális korrupcióellenes rendszerek és eljárások körében azonban

még mindig alacsony az etikai kódexszel rendelkező,

a közérdekű bejelentéseket és a külső panaszokat kezelő rendszert működtető, a korrupciós kockázatelemzést, a munkahelyi rotációt alkalmazó szervezetek aránya. Az ÁSZ szerint alacsony azon szervezetek aránya is, amelyeknek van szabályzatuk az ajándékok, az utaztatás, a meghívások elfogadásának feltételeiről vagy a szervezeten belüli közérdekű bejelentők védelméről.

A közbeszerzésekhez kapcsolódó kontrollok közül kiemelték a külső szakértő alkalmazásának feltételeire vonatkozó szabályozást, amely a jelentés szerint a közbeszerzési eljárásban tanácsadó szolgáltatásait igénybe vevő intézmények döntő többségénél hiányzik.

Többen vettek benne részt

Az Állami Számvevőszék az egész magyar közszférára kiterjedő Integritás projektje keretében ütemezetten hozza nyilvánosságra a 2015-ös intézménycsoportos elemzések eredményeit a honlapján, illetve az Integritás portálon. Az ÁSZ a

költségvetési szervek korrupciós kockázatoknak kitettségét és az azzal szembeni ellenálló képességüket,

azaz a kontrollok kiépítettségének állapotát tárja fel. Ennek keretében készült el a helyi önkormányzatok intézménycsoport-elemzése.

A felmérésben részt vevő önkormányzatok és hivatalok száma a korábbi évekhez viszonyítva folyamatosan növekvő tendenciát mutat - az első felméréshez képest több mint kétszeresére nőtt -, 2015-ben már 1119 kérdőív érkezett vissza. Az elemzett önkormányzatok száma 858 volt - tartalmazza a jelentés.