Újabb 12,5 milliárd a 3-as metró felújítására

Az elvont uniós támogatás miatt bedőlő budapesti projektek, EU
Budapest, 2013. március 8. Utasok várják a BKK-BKV 3-as (észak-déli) metróvonalán közlekedő, most beérkezett, szovjet gyártmányú szerelvény megállását a Deák téri mélyállomáson. Előtérben a 2-es metróvonalhoz vezető mozgólépcsős lejárat. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Újabb 12,5 milliárd forint támogatást ad a kormány a 3-as metró felújítására a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint.
Vágólapra másolva!

A rendelkezés melléklete alapján így a támogatási összeg 125 milliárdról 137,5 milliárd forintra emelkedik. A kormány felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy nyújtsa be a nagyprojekt-javaslat támogatására irányuló kérelmet az Európai Bizottsághoz.

A szaktárcának előterjesztést kell készítenie a szükségessé vált feladatokról, illetve a nagyprojekt-javaslat teljes körű megvalósításához szükséges források biztosításáról, ha az Európai Bizottság a javaslat támogatását elutasítja vagy csökkentett mértékű támogatással hagyja jóvá.