A boltzár kimúlt, de magával vitt egy helyettes államtitkárt

vasárnapi zárva tartás, bolt, üzlet, vasárnap, nyitva tartás
Vágólapra másolva!
Kimúlt a vasárnapi boltzár, de nem azért, mert nem volt sikeres, vagy mert a nép szavazni készült róla, hanem mert meg nem értett volt. Már diákmunkában is lehet teljesíteni a kötelező szakmai gyakorlatot. A nagyközönség még nem láthatja, de elkészült a 2017-es költségvetés, csökken az internet, a tej, a tojás, a baromfi és az étterem áfája. Több lesz a családi pótlék, több jut majd egészségügyre és oktatásra. A kormány pénzt osztott, főleg a tartalékból, többek közt Nemzeti Vágtára, autóversenyre és a 3-as metróra. Az IMF szerint kicsivel lassabban nő a magyar gazdaság 2016-ban, mint eddig várták. A jegybank alapítványai elárulták, mennyi pénzt kaptak, és mihez kezdtek vele. A kishantosi mintagazdaság pert nyert a földalapkezelő ellen. Egy spanyol miniszter lemondott az offshore-botrányban. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A parlament kedden 163 igen, 2 nem és 11 tartózkodó szavazattal elfogadta a vasárnapi boltzár eltörlését. Lázár János és Balog Zoltán miniszterek nem szavaztak. Erőteljesebb elutasítás volt Szatmáry Kristóf és Harrach Péter „nem” voksa, bár utóbb a KDNP frakcióvezetője az Origónak elismerte, hogy mellényúlt.

Pénteken aztán már meg is jelent a közlönyben a vasárnapi boltzárról szóló törvénymódosítás,

szombaton hatályba lépett, vagyis a boltok vasárnap már legálisan lehetnek nyitva.

Egy meg nem értett boltzár búcsúja

A boltzár eltörlését Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jelentette be hétfőn. A Fidesz politikusainak érvelése szerint

nem azért törölték el a boltzárat, mert az MSZP erre irányuló népszavazási kezdeményezése zöld utat kapott.

Hanem a boltzár betervezett egyéves felülvizsgálata során arra jutottak, hogy ugyan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de nem sikerült meggyőzni róla az embereket, ezért inkább megszüntetik.

A kormány szerint egy baj volt a boltzárral: az emberek nem értették meg, milyen jó Fotó: Marton Szilvia - Origo

Pihenés helyett dupla fizetés

A kötelező vasárnapi zárva tartást kimondó jogszabály része volt a 100 százalékos vasárnapi bérpótlék is, vagyis a parlament ezt is eltörölte, újra csak 50 százalékkal jár több pénz a hét utolsó napján is dolgozóknak.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint a munka törvénykönyvét mindenképpen módosítani kell, hogy a kereskedelemben dolgozók érdekei ne sérüljenek. A vasárnapi pótlék mértékét úgy kellene meghatározni, hogy

aki a meghatározott évi 4 vasárnapon túl is dolgozik vasárnaponként, az 100 százalékos bérpótlékot kapjon.

Egy kép többet mond ezer szónál

A vasárnapi boltzár visszavonásáról több internetes mém is született, ezek közül itt gyűjtöttünk össze néhányat.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kirúgta egyik helyettes államtitkárát, mert "nem megfelelő" grafikon került egy boltzáras jelentésbe, "nem járt el kellő alapossággal". Nagyon úgy tűnik, hogy a helyettes államtitkár vagy valamelyik beosztottja

a Portfolio.hu-ról vette a grafikont, és a forrásmegjelölésből eltávolította a Portfoliót.

A minisztérium a nyilvános jelentésben lecserélte a grafikont.

Varga Mihály kirúgta egyik helyettes államtitkárát, mert hivatkozás nélkül átvett grafikon került egy boltzáras tanulmányba Fotó: Szabó Gábor - Origo

A diákmunka is lehet gyakorlat

A parlament módosította a szövetkezeti törvényt is, a jövőben a diákok iskolaszövetkezeten keresztül végzett munka keretében is teljesíthetik a kötelező szakmai gyakorlatukat. Eddig erre azért nem volt lehetőség, mert a diákok hivatalosan a diákszövetkezetnek dolgoznak, nem pedig annak a cégnek, ahová bérbe adják őket.

Itt a tavasz, dagad az adócsökkentés

Elkészült a 2017-es költségvetés tervezete, a Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta a Költségvetési Tanácshoz véleményezésre.

Varga Mihály az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Az adócsökkentés miatt kieső bevételekre, illetve az otthonteremtési támogatások növelése miatt emelkedő kiadásokra

fedezetet jelentenek a gyorsuló gazdasági növekedés és a fehéredő gazdaságnak köszönhető pluszbevételek.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt a tervezett áfacsökkentésekről. 2017-ben

5 százalékra csökken a tej, a tojás és a baromfi áfája, az éttermi szolgáltatásoké pedig 18 százalékra, majd 2018-ban 5 százalékra.

Csökken az internethasználat áfája is. A családi pótlék 2017-ben 15 ezer forintra nő.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter pedig azt mondta, a 2017-es költségvetésben százmilliárdos nagyságrendű forrásbevonás lesz az egészségügyben és az oktatásban 2016-hoz képest.

2017-ben a csirkék a sertések nyomába erednek: a baromfihús áfája is csökken Forrás: Origo

Lovak és lőerők

A kormány összesen közel 35 milliárd forintot oszt szét, főleg a rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból, derült ki a hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatokból.

180 millió forintot kap a Nemzeti Vágta,

kétszer 200 millió forint jut autóversenyekre és 300 millió a Gyulai István Atlétikai Nagydíjra. Kap pénzt az Antall József Központ és a Nemzeti Örökség Intézete is.

Újabb 12,5 milliárd forint támogatást ad a kormány a 3-as metró felújítására a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint.

Magyarország 14,7 millió euróval (4,6 milliárd forinttal) járul hozzá a Törökország-támogató Menekültügyi Eszköz pénzalapjához,

derült ki egy másik kormányhatározatból. 2016-ban 3,1 milliárdot kell befizetni.

Nem vesztette el közvagyon jellegét

A jegybank alapítványai nyilvánosságra hozták, mennyi vagyont kaptak a jegybanktól, és mibe fektették a kapott pénzt. A hat alapítvány összesen 266,4 milliárdnyi vagyont kapott, ami a befektetések miatt 0,83 milliárdot fialt. A pénz nagy részét, 197 milliárdot állampapírban tartják, 7,8 milliárdot pedig bankbetétben. 37,7 milliárdból cégrészesedéseket vettek. Az alapítványoknak összesen 24,5 milliárd forint értékű ingatlanvagyonuk van.

Kié a föld, kié a közbeszerzés?

A 2013-as földpályázatok elbírálásakor ítélték oda a Kishantos mintagazdaság földjeit a Mező Vidék Bt.-nek. A Kúria kedden megsemmisítette az új bérleti szerződést. A döntéssel kimondta a bíróság, hogy a Nemzeti Földalap törvényt sértett a kishantosi földek pályáztatásakor 2013-ban.

21 cégnél tartott egyidejű, előzetes értesítés nélküli vizsgálatot a GVH.

A versenyhivatal szerint lehetséges, hogy a vállalkozások kartelleztek az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása" nevű, diagnosztikai eszközök beszerzésére szóló közbeszerzési eljárásokban.

Kishantos pert nyert a földalapkezelő ellen Forrás: Greenpeace Magyarország

Kisebb növekedést mutat a varázsgömb

Megjelent az IMF április világgazdaság prognózisa (World Economic Outlook, WEO). Ebben a Valutaalap 2,3 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon 2016-ban. Legutóbb még 2,5 százalékos növekedést jósoltak.

A lakásárak rákapcsoltak

2015 negyedik negyedévében Svédországban drágultak legjobban a lakások az unióban az egy évvel korábbi értékhez képest, 14,2 százalékkal.

Magyarország a második helyezett 10,3 százalékkal.

A legjobban Horvátországban csökkentek az árak, 2,1 százalékkal, közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Ügynöknek és miniszternek is jól jött az offshore cég

A CIA környezetéhez sorolható személyek is szerepelnek a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodából kiszivárogtatott dokumentumokban, akik a CIA titkos akcióihoz használták az iroda által gründolt offshore cégeket, írta meg az offshore-botrány anyagainak feldolgozását vezető Süddeutsche Zeitung.

Lemondott a spanyol ipari, energiaügyi és turizmusért felelős miniszter, miután a spanyol sajtó a Panama-papírok alapján beszámolt arról, hogy két, külföldi adóparadicsomban bejegyzett offshore cég igazgatója volt.