Adj, király, 10 ezer eladót!

akció árcédula bevásárlókosár ÉLELMISZER étolaj felirat FOTÓ ÁLTALÁNOS hipermarket TÁRGY Budapest, 2012. február 13.
Egy vásárló megy a Tesco hipermarketben, Budapesten, az Arena Plazában.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2012. február 13. Egy vásárló megy a Tesco hipermarketben, Budapesten, az Arena Plazában. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Bár kihirdették a Magyar Közlönyben azt a törvénymódosítást, amely eltörli a 2014-es boltzártörvényt, így is lehet, hogy jogszabályt sértenek azok a boltok, amelyek már most vasárnap kinyitnak.
Vágólapra másolva!

Ha most vasárnap kinyitna valamelyik multi, akkor jogsértést követne el, mert a munkatörvénykönyve szerint a dolgozóknak

a munkába állás előtt 7 nappal ismerniük kell a beosztásukat.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta, milyen ország az, ahol a multik folyamatosan jogsértő magatartást követnek el, és annak semmilyen jogi következménye nincs.

Bubenkó Csaba szerint olyan hatalmas büntetéseket lehetne a multik nyakába varrni, ami után elmenne a kedvük attól, hogy folyamatosan 15 napon keresztül dolgoztatják az alkalmazottakat, vagy szabálytalanul foglalkoztatják őket.

Aki most vasárnap kinyit, annak az üzletét akár öt napra is bezárhatja a hatóság Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A kereskedelemben munkaerőhiány van, a dolgozók fáradtak, kevés pénzért, erőn felül teljesítenek. Nem véletlen, hogy az utóbbi években a táppénzen töltött idő 60 százalékkal nőtt.

A KDFSZ elnöke szerint, ha vasárnap ismét kinyit például a Tesco, akkor a pékségben dolgozóknak még többet kell majd dolgozniuk. Bubenkó Csaba azt mondta, a 2015-ben bevezetett vasárnapi boltzár miatt ugyanis átszervezték a látványpékségeket. Pékségenként egy-két dolgozónak meg is szűnt az állása.

A Tesco akkor tavaly arra hivatkozott, hogy az áruházi pékségekben egyre inkább az olyan, úgynevezett kényelmi termékeket keresik a vásárlók, amelyek elkészítése, sütése nem igényel különösebb szaktudást. A kemencék működtetését külön képzésen sajátítják el a pékségek eladói, akiknek ezekhez a feladatokhoz valóban nem kell rendelkezniük szakmunkásmúlttal.

Adj, király, 10 ezer eladót!

Hiába mondogatja a kormány, hogy a vasárnapi boltzár miatt nem volt leépítés, a KSH adatai éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítják – írja a Blokkk.com. A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint is 2016. március 20-án hatezer fő felett mozgott az üres álláshelyek száma a kiskereskedelemben. A munkanélküliek között több mint 30 ezren vannak olyanok, akiknek az utolsó munkahelye a kereskedelem volt.

Mindezek alapján azzal lehet számolni, hogy

a vasárnapi nyitás legalább 10 ezer új embert igényel a bolti, áruházi kiskereskedelemben.

A nagyáruházak, elsősorban azok, amelyek meghosszabbították a boltzár bevezetése után a hétköznapi nyitvatartást, átcsoportosíthatnak vasárnapra alkalmazottakat, de ők sem ússzák meg teljesen létszámbővítés nélkül.