31 százalékkal emelkedtek a kgfb-díjak

Vágólapra másolva!
A személygépkocsikra kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítások éves díja az első negyedévben 31 600 forintra emelkedett, 31 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi összeget,
Vágólapra másolva!

Az autósok a már meglévő szerződés évfordulóját megelőzően elvégzett díjszámítás (évfordulós kötés) esetében átlagosan 24 800 forintért szerződtek, míg a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (azonnali kötés) a kgfb-szerződések

átlagosan 37 500 forint értékű, az évfordulós kötések másfélszeresének megfelelő

díjat határoztak meg. Az azonnali kötések teszik ki az összes szerződés kétharmadát - olvasható a Netrisk.hu portál tanulmányában.

Arra is rámutattak, hogy bár a drágábban kötött azonnali szerződések

átlagdíja az év eleje óta fokozatosan mérséklődik,

ez az autópiac élénkülése miatt nem látható, ugyanis a frissen vásárolt autók kötelezője az azonnali szerződések számát növeli.

Az új autók eladása 15, a használt autók magyarországi adásvétele 17 százalékkal haladta meg a 2015 első negyedévében mért szintet - ismertették. A közleményben Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója kifejtette, 2016 hátralévő részében

a kgfb átlagdíja várhatóan már jóval kisebb mértékben emelkedik tovább,

mint a korábbi időszakban: év végére a jelenlegi átlagos díjszint legfeljebb 33-34 ezer forintra nőhet.