30 milliós bírságot kapott egy bank

magyar nemzeti bank mnb
magyar nemzeti bank
Vágólapra másolva!
A jegybank összesen 28,7 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Sopron Bank Burgenland Zrt.-t többek között tőkeszámítási, számviteli, eszközminősítési, fedezetértékelési, illetve a tartalékképzési és belső ellenőrzési tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított felügyeleti ellenőrzési eljárás keretében vizsgálta a Sopron Bank Burgenland Zrt. (Sopron Bank) tevékenységét. Ennek során a jegybank a 2012. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át, tájékoztat közleményében az MNB.

Sok problémát találtak

A vizsgálat egyebek között a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére – ezen belül az értékvesztés elszámolási gyakorlatra, a figyelembe vett értékbecslések minőségére, a fedezetértékelésre -, továbbá a tőkekövetelmény-számításra vonatkozóan állapított meg – részben a korábbi felügyeleti határozatokban már kifogásolt, de a Sopron Bank által meg nem szüntetett – hiányosságokat. Problémát talált a jegybank emellett az informatikai és nyilvántartási rendszerek, valamint a számviteli eljárások terén is. Megállapította továbbá, hogy a Sopron Bank tevékenysége során nem tartotta be maradéktalanul a belső ellenőrzésre, az adatszolgáltatásra, a nyilvánosságra hozatalra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Rendbe kell tenni

Mindezek nyomán az MNB kötelezte a Sopron Bankot, hogy 2016. szeptember 30. napjáig tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, és erről – a belső ellenőri jelentés megküldésével – számoljon be a jegybanknak. A kötelezés keretében az intézménynek gondoskodnia kell a belső szabályozás, a számviteli eljárások, az ellenőrzési tervek, a fedezetkezelési és eszközminősítési folyamatok fejlesztéséről, illetve javításáról, valamint a nyilvántartások és az adatszolgáltatás teljes körűségéről.

A Banknak teljeskörűen meg kell felelnie a jogszabályoknak

a szavatoló tőke és a tőkekövetelmény kiszámítása, az értékvesztés és a kamatok elszámolása, valamint az informatikai rendszerek működése során, továbbá az értékbecsléseknél be kell tartania a szakmai követelményre vonatkozó előírásokat.

Az MNB 30 millióra bírságolta a Sopron Bankot Fotó: Bielik István - Origo

30 milliós bírság

A vizsgálat során feltárt hiányosságok miatt

a jegybank összesen 28,7 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott az intézményre.

A bírság megállapítását különösen indokolttá tette a pénzügyi szolgáltatási tevékenység körében feltárt jogsértések számossága és súlya, illetve a jogsértések ismétlődése. Számos hiányosság megszüntetésére már korábbi felügyeleti határozatok is kötelezték a hitelintézetet. Súlyosbító körülményként értékelte a jegybank a szabályszegések egy részének rendszerszintű jellegét, illetve azok jelentős – egyes esetekben magas – kockázati besorolását is. Enyhítő körülménynek számítottak ugyanakkor a bank együttműködő magatartása, továbbá az, hogy a vizsgálat a jogsértésekkel összefüggésben nem tárt fel ügyfélérdeksérelmet.