Az Eximbankról vitatkozik egymással a KSH és az Eurostat

Eximbank, Nagymező utca 46-48., Magyar Export-Import Bank Zrt., bankfiók
Vágólapra másolva!
Továbbra is eltérő a magyar statisztikai hatóságok és az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat álláspontja az Eximbank besorolásáról, a magyar statisztikusok ragaszkodnak a nemzeti számlák módszertani elveihez.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte, hogy a túlzottdeficit-eljárásról szóló jogszabálynak megfelelően megküldte jelentését az Eurostatnak, az Európai Unió statisztikai hivatalának. Az Eurostat azonban fenntartást fogalmazott meg a jelentésről, miután a magyar statisztikai hatóságok

az Eximbankot nem sorolták át a pénzügyi vállalati szektorból a kormányzati szektorba,

amely az államadósság növekedésével járna. A KSH és az MNB álláspontja szerint azonban az átsorolásra nincs lehetőség, érveiket elküldték az Eurostatnak is.

Az Eurostat szerint át kellene sorolni az Eximbankot Fotó: Origo

A magyar statisztikai hatóságok továbbra is a kérdés tisztázásában érdekeltek, ennek érdekében a közeljövőben konzultációt kezdeményeznek a kérdésben.