Lezárult egy korszak az okostelefonok történetében

2016.04.28. 16:55

2016 első negyedévében szűk 335 millió okostelefont adtak el a világon. Ezzel az eladások csak hajszálnyival nőttek 2015 első negyedévéhez képest, de az is lehet, hogy csökkentek. Egyikre sem volt eddig példa 1996, vagyis a modern okostelefon-piac létrejötte óta.

1996, vagyis a modern okostelefon-piac kezdete óta nem történt olyan, mint 2016 első negyedévében: az eladások csak minimálisan nőttek, de az is lehet, hogy csökkentek.

Két különböző adat

Az IDC piackutató cég adatai szerint 2016 első negyedévében a világon 334,9 millió darab okostelefont adtak el. Ezzel a piac 0,2 százalékkal nőtt 2015 első negyedévéhez képest.

A Strategy Analytics piackutató adatai szerint 334,6 millió telefont adtak el, ami 3 százalékos csökkenést jelent. A két mérés közti különbség főleg a 2015 első negyedéves adatokban keresendő, az egyik cég szerint akkor 334,4, míg a másik szerint 345 millió telefont adtak el.

1996 óta nem történt ilyen

Ha az IDC száma pontos, akkor ez volt 1996 óta az okostelefon-piac legkisebb növekedése éves alapon. Ha a Strategy Analyticsé, akkor pedig az első alkalom 1996 óta, hogy a piac zsugorodott. Akárhogy is, úgy tűnik, lezárult egy korszak az okostelefon-piac történetében, a piac legalábbis stagnálni kezdett.

Telített a piac

Ami az okokat illeti, a két piackutató egyetért. A nagy piacok (beleértve Kínát, amely eddig a növekedés egyik motorja volt) már telítettek. Emellett a világgazdasági környezet sem kedvez a növekedésnek, írja a Mobileworldlive.com portál.

A piacot négy cég uralja

A gyártók közül az első négy helyen mindkét piackutatónál ugyanazok a vállalatok állnak: a Samsung, az Apple, a Huawei és az Oppo.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK