Vannak hiányosságok a büdzsében

Ellenünk fordul az életvitelünk: munkánk és terheink miatt esünk nehezen teherbe
dr life
stressz, túlhajszolt, fáradt, dolgozó nő
Vágólapra másolva!
A munkavállalói érdekképviseletek fenntartásaikat hangoztatták a 2017-es költségvetés tervezetének a foglalkoztatást érintő részei miatt, azonban pozitív lépéseket is találtak a kedden benyújtott törvényjavaslatban. 
Vágólapra másolva!

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke elmondta, hogy szerinte a jövő évi büdzsé

sem a dolgozói szegénység csökkenéséhez, sem a foglalkoztatás növekedéséhez nem járul hozzá.

Keveselte azt Nemzeti Foglalkoztatási Alapot, amely jövőre a közfoglalkoztatásra 325 milliárd forintot, aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre azonban csupán 16 milliárd forintot fordít.

Még mindig a közmunka

Mindez azt mutatja, hogy a jövő évi költségvetés pusztán a közmunka révén járul hozzá a foglalkoztatás bővüléséhez, tehát a 2017-es büdzsé sem a munkavállalók költségvetése lesz - vélekedett a szakszervezeti vezető.

Egy közmunkás borsót szed Nyáregyházán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Jelezte, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkatervében szerepelnek a jövő évre vonatkozó bértárgyalások. A MASZSZ készen áll a bértárgyalásokra - közölte.

Vannak eredmények is

A Liga Szakszervezetek (Liga) kifogásolta, hogy a kormány társadalmi egyeztetés, valamint az adó- és járulékrendszer változásainak ismertetése nélkül terjesztette be Magyarország 2017. évi költségvetését az Országgyűlés elé. Azt azonban üdvözölték, hogy az egészségügy, a közoktatás, a szociális terület a tavalyihoz képest jelentős finanszírozási többlettel számolhat jövőre.

Egyelőre azonban nem látható, hogy ebből mennyi a dologi kiadás, mennyi a felhalmozott adósságok visszafizetése, és ténylegesen mennyi jut a jelentős jövedelemhátránnyal küzdő munkavállalóknak - olvasható a Liga közleményben.

Az áfacsökkentés miatti adókiesést honnan pótolja a kormány? Forrás: Thinkstock

A Liga

a célzott áfacsökkentéseket jó lépésként értékeli,

egyrészt, mert az alapvető élelmiszereket érintő adóterhek csökkentése a legszegényebb rétegek érdekeit védi, másrészt, mert az intézkedés a gazdaság kifehérítését szolgálja.

A szakszervezet szerint azonban nem teljesen világos, hogy az áfacsökkentés miatt várható bevételkiesést honnan pótolja a kormány - tették hozzá.

A 15 százalékos személyijövedelemadó-kulccsal kapcsolatban a szakszervezet továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy nagyobb

társadalmi igazságosságot megvalósító adórendszerre

kell áttérni. Bár a kormány korábban az egykulcsos szja csökkentését ígérte, a beterjesztett költségvetés azonban ezt nem tartalmazza.

A Liga reméli, hogy a kormány a jövő évi büdzsében lehetőséget biztosít a munkavállalók jövedelmi pozícióinak javítására, különös tekintettel a minimálbér már régóta aktuális, jelentős emelésére - írják közleményükben.

Újabb adókedvezmények kellenek

A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) közleménye szerint a jövő évi büdzsé a munkavállalók szempontjából kedvező. Példaként említették az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentését, ami az alacsony fizetésből élők reálfogyasztását érinti kedvezően. A MOSZ különösen nagyra értékelte, hogy az életpályaprogramok közé bekerült az egészségügyi dolgozók, köztük a szakápolók béremelési programja.

Az egészségügyi bérfejlesztés már idén elindul Forrás: AFP/Philippe Huguen

A szakszervezet szerint az is pozitívum, hogy a kormány a fogyasztás bővítésének adott prioritást a költségvetési megtakarítások túlzott mértékű erőltetésével szemben, hosszú távon ennek kedvező hatásai lesznek a fenntartható gazdasági növekedésre. A szakszervezet várja a bérfelzárkóztatási programban meghirdetett adókedvezmények újabb részleteit.