Drágulnak az élelmiszerek

Vágólapra másolva!
Négyéves csökkenő trend tört meg 2016 év elején, amikor lassú emelkedésnek indultak az élelmiszerárak a nemzetközi piacokon. Ez a jelenség áprilisban is folytatódott.
Vágólapra másolva!

A FAO (az ENSZ élelmiszerügyi szervezete) élelmiszerár-indexe (márciushoz képest alig 1 százalékkal magasabb 151,8 pontos) áprilisi értéke 10 százalékkal marad el ez egy évvel korábbihoz és több mint egy harmaddal a 2011-es szinthez képest. A kép azonban nem teljesen egységes:

az áprilisi növekedést a pálmaolaj generálta,

kisebb részben a gabonák, míg a márciusi hirtelen felívelés után a cukor ára mérséklődött.

Drágultak a növényi olajok

A növényi olajok 4,1 százalékkal drágultak a világpiacon, az idei negatív termelési kilátások és az egyre erősebb globális kereslet miatt. A gabonák esetében visszafogottabb, 1,5 százalékos növekedést regisztráltak, ennek hátterében főként a nemzetközi kukoricajegyzések és a gyenge amerikai dollár együttese áll.

A rizs esetében jó termés várható,

ezen szemes gabona ára ennek megfelelően valamelyest mérséklődött. Alig egy százalékkal, de emelkedett a hústermékek ára, miután az amerikai piacon egyre nagyobb az igény az ausztrál marha iránti.

A cukor hatalmasat drágult

A felhalmozódott vaj- és sajtkészletek 2,2 százalékkal nyomták lejjebb a tejtermékek árát.

A cukor viszont a márciusi drámai, 17 százalékos ugrás után áprilisban 1,7 százalékkal került kevesebbe.

Bár szakértők még mindig aggódva tekintenek az iparág idei várható teljesítményére, Brazília – a világ legnagyobb cukorexportőre – történetének második legjobb termését aratta le, miközben az etanolgyártás nyerscukorigénye alacsonyabb lesz.