Divatmárka lesz a Kalasnyikovból

Kalasnyikov
A 87 éves Mihail Kalasnyikov orosz fegyvertervező egy AK-47-tel a modell megszületésének hatvanadik évfordulóján, 2007. július
Vágólapra másolva!
Célba vette a divatágazatot a legnagyobb orosz lőfegyvergyártó: a Kalasnyikov konszern azt tervezi, hogy az év végéig 60 márkaüzletet nyit Oroszországban, amelyben a hagyományos termékei mellett saját márkájú divatcikkeket, kiegészítőket és emléktárgyakat is forgalmaz majd - írta pénteki számában az Izvesztyija című napilap.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Dmitrijev, a cég marketingigazgatója a lapnak a Caterpillar és Ferrari példáját megemlítve mondta el, hogy e világmárkák bevételeinek akár 10 százaléka is a saját brand alatt forgalmazott ruházati cikkekből származik. Véleménye szerint a Kalasnyikov ruhái és egyéb termékei ugyanolyan nagy keresletnek örvendenek majd, mint az alaptermékei.

Erősek a nyugati piacon

Dmitrijev elismerte, hogy a konszern az Oroszország elleni nyugati szankciók hatására volt kénytelen felülvizsgálni marketingpolitikáját, a cég sport- és vadászlőfegyvereinek

70 százalékát ugyanis az európai és az amerikai piac vette fel addig.

A Kalasnyikov ezért a hazai fogyasztóra hangolódott át, és megszületett a szabadidős viselet, a sportruházat és az emléktárgyak gyártásáról szóló elképzelés.

A Kalasnyikov-dizájn alkotóit egyelőre nem nevezték meg a cégnél, csak annyit árultak el, hogy az új fegyvereket és divatcikkeket a szeptemberi kubinkai Armija-2016 haditechnikai fórumon fogják bemutatni.

Vörös csillag lesz a márkajel

Az orosz fegyveripar szereplői közül a páncélozott harcjárműveket gyártó Nyizsnij Tagil-i Uralvagonzavod robbant be elsőként a divat világába azzal, hogy UVZ márkájú pólókat, sapkákat, dzsekiket és cipőket dobott a piacra.

Megjelentek a cég emblémáját hordozó számítógép- és mobiltelefontokok,

a rajongók megvehették a helyi hokiscsapat, a Szputnyik egyenruháját és az Armada kerékpárcsapat mezét is. A gyártótól harckocsiösszeszerelő-munkaruha és harckocsizó egyenruha is rendelhető méretre.

A Vojentorg katonai ruházati kereskedelmi vállalat pedig Armija Rosszii néven nyitott bolthálózatot. A moszkvai, szentpétervári, voronyezsi, krasznodári és ufai üzletekben a katonai szolgálatot népszerűsítő és a hazafias szellemet erősíteni kívánó, military stílusú szabadidő- és sportviseletet forgalmaznak,

vízszintesen fehér csíkkal elválasztott vörös csillagot alkalmazva márkajelként.

A TASZSZ egy korábbi jelentése szerint a következő ilyen boltot az orosz fővárosban a második világháborúban aratott győzelem napja, május 9. után, az amerikai nagykövetséggel szemben nyitják majd meg.