OECD-főtitkár: Kemény politikai döntések előtt áll Magyarország

Gurría, Ángel; Varga Mihály
Ángel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára (b) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az OECD Magyarországról szóló országtanulmányának bemutatásán Budapesten, a Vigadóban 2016. május 6-án.
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkára szerint Magyarország leküzdötte a válságot, biztosította a növekedés feltételeit, és sikerült csökkenteni az ország sérülékenységét is, ugyanakkor a fenntartható növekedéshez nagyon sok munkára és kemény politikai döntésre lesz szükség. 
Vágólapra másolva!

Magyarországnak olyan gazdasági növekedésre van szüksége, amely a társadalmilag sérülékeny csoportokra nézve is előnyös – mondta Angel Gurría, az OECD főtitkára az állami tévének.

Gurría a sérülékeny csoportba tartozók közé sorolta a nőket és a fiatalokat, különösen azokat a fiatalokat, akik nem dolgoznak, nem vesznek részt az oktatásban és továbbképzéseken. Véleménye szerinte lényeges, hogy

a gazdasági növekedés egységesen minden szociális csoportra kiterjedő legyen, és ne legyenek leszakadók.

További problémaként említette, hogy Magyarországon

a munkaerő nagy hányada nem megfelelően szakképzett, és ezen dolgozni kell.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ország egyebek mellett leküzdötte a válságot, biztosította a növekedés feltételeit, csökkentette a munkanélküliséget, a folyó fizetési mérleg mára deficit helyett szufficitet mutat, és sikerült csökkenteni az ország sérülékenységét is. Hatékony és jól időzített döntésnek nevezte a devizahitelek forintosítását.

Angel Gurría, az OECD főtitkára és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az OECD Magyarországról szóló országtanulmányának bemutatásán, Budapesten Forrás: MTI/Kovács Attila

Szerinte Magyarország a 3 százalékos növekedés "felé halad" jövőre, és ez egy fenntartható szint.

A következő feladatok azonban – mint fogalmazott – már nem olyan maguktól értetődőek, a kérdés az, hogy a növekedés, termelékenység, versenyképesség hogyan alakul a jövőben. A fenntartható növekedéshez nagyon sok kemény munkára és kemény politikai döntésre lesz szükség – fűzte hozzá.

A termelékenység növekedését kulcsfontosságúnak nevezte Angel Gurría a jövőbeni növekedéshez. Felhívta a figyelmet arra, hogy

ha nem nő a termelékenység, nem lehet a fizetéseket sem emelni

anélkül, hogy ez a versenyképességet rontaná. Termelékenységet pedig beruházással, szakértelemmel, szabályozással, hitellel lehet javítani, ez "egy nagyon-nagyon fontos házi feladat Magyarország számára" – mondta a főtitkár.

Magyarország OECD-tagságának huszadik évfordulója kapcsán Angel Gurría azt mondta, nagyon erős, és napról napra tovább erősödik a két fél kapcsolata és együttműködése egyebek mellett a közigazgatás, az átláthatóság, a hatékonyság, a versenyképesség területén. Úgy vélte, Magyarország azzal tudna többet nyújtani a régióbeli országokhoz képest, hogy vonzó célpontot kínál a komplexebb, több hozzáadott értéket tartalmazó, összetettebb termékek előállításához, magas termelékenységű gazdasági környezetet alakít ki.