A jövő héttől több helyen tiltott lesz az e-cigi

ecigi, e-cigaretta, leszokás, illusztráció
Vágólapra másolva!
Mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki május 20-át követően olyan helyen használ e-cigarettát, amit az új szabályozás már tilt. Tilos lesz használni az eszközt többek között éttermekben, kocsmákban, munkahelyeken, aluljárókban, de a játszóterek öt méteres közelében is. Aki ezt megszegi és rajtaveszt, minimum húszezer, de akár ötvenezer forintos bírságot is fizethet. 
Vágólapra másolva!

Május 20-tól nem lehet elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni

  • közforgalmú intézményekben (étterem, kocsma, bár)
  • tömegközlekedési eszközön
  • munkahelyen
  • közterületnek minősülő helyeken, (például aluljárók)
  • valamint játszótereken és azok külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül.

Aki ezt megszegi azt az ÁNTSZ megbírságolhatja, ez lehet húszezer, de akár ötvenezer forint is.

Bírságot fizethe, aki tiltott helyen "gyújt rá" Forrás: AFP/Getty Images/Spencer Platt

Az ÁNTSZ közelményében a szigorítást azzal magyarázza, hogy az e-cigaretta használói könnyebben áttérnek a hagományos cigarettára, de ha azt is tiltják, akkor a dohányosok száma csökkeni fog.

Hozzáfűzik még, hogy a fiatalok kevésbbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak, és ez is a kipróbálás felé sodorja őket, valamint azt is, hogy az e-cigaretta nem tekinthető biztonságos terméknek, ismert összetevői között bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak.