A versenyhivatal üdülési jogok eladóját bírságolta

Vágólapra másolva!
A versenyhivatal valótlan téjékoztatás miatt 10 millió forintra bírságolt egy üdülési jogok értékesítésével foglalkozó céget.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az PROHOLIDAY Kft. megtévesztette a fogyasztókat az üdülési jogok eladásával összefüggő ajánlatával, tájékoztat közleményében a versenyhivatal. A GVH a jogsértésért a PROHOLIDAY Kft.-re 10.392.400 forint bírságot szabott ki.

A GVH egyúttal elfogadta a Cofidis Magyarországi Fióktelepe (Cofidis) vállalásait a PROHOLIDAY Kft. által értékesített üdülési jogok finanszírozásának módosításával, illetve az üdülési jog vásárlások finanszírozásának jövőbeni megszüntetésével kapcsolatban. Így a GVH a Cofidis-szel szemben jogsértést nem állapított meg, és bírságot sem szabott ki.

Valótlan tájékoztatás

A GVH szerint a PROHOLIDAY Kft. 2012 januárjától

valótlanul sugallta, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik,

és hogy a továbbértékesítési szolgáltatásnak, illetve a másodlagos értékesítés eredményességének az a feltétele, hogy a fogyasztó megvásárolja a vállalkozás egy (újabb) termékét.

A cég 2012 januárjától

valótlan tájékoztatást adott a meglévő üdülési jogok értékesítésének eredményességéről

a szóbeli megbeszélések alkalmával, az árról, a „beszámításról" és a kedvezményekről az információs füzetekben. 2012 októberétől pedig hamis benyomást keltett az áruvásárlási hitellel kapcsolatban, azaz valótlanul állította, hogy a hitel hamar visszafizethető, mivel az üdülési jogok értékesítése meghatározott időn belül megvalósul.

Csak látszatot keltett

Az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítésére vonatkozó ajánlatok olyan fogyasztóknak szóltak, akik már rendelkeztek üdülési joggal, és e jogukat értékesíteni szándékozták. Azonban a PROHOLIDAY Kft. a jogok továbbértékesítésére nem tett lépéseket – csak ezt a látszatot keltette.