400 milliárd forint lakáshitelt vehetnek fel a magyarok 2016-ban

Vágólapra másolva!
Nő az új lakáshitelek piaca.
Vágólapra másolva!

2016-ban az új lakáshitelek piaca 400 milliárd forint fölé nőhet, írja közleményében a Fundamenta-Lakáskassza.

A cég szerint 2016-ban elérik a 100 milliárd forintos éves hitelezési teljesítményt, amellyel a piaci részesedése továbbra is 25 százalék körül alakul majd.

200 milliárdot fizetnek ki takarékból

A Fundamenta-Lakáskassza a hitelezési volumennel megegyező összegű betétkifizetéssel számol idén, azaz a tavalyi 175 milliárd forintos ügyfélkifizetés után 2016-ban 200 milliárd forintos ügyfélkifizetésre számít.