Tévés jósok miatt figyelmeztettek a fogyasztóvédők

Hétvégi horoszkóp (április 30. – május 1.) - Megérted azt, amit eddig homály fedett, köd, titok, rejtély, jósgömb
Vágólapra másolva!
Maguk a telejósdák is elismerik, hogy szemfényvesztés, amit csinálnak, erről azonban a nézőik többsége nem szerez tudomást – közölte a fogyasztóvédelmi egyesületek szövetsége. A tévés jóslás, távgyógyítás és pénzenergia-küldés ennek ellenére nem ütközik törvényekbe, eddig csak amiatt bírságoltak meg tévécsatornákat, mert a telejósok nem tájékoztattak pontosan arról, hogyan lehet adásba kerülni.
Vágólapra másolva!

„A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy fokozott körültekintéssel járjanak el, ha jóslásra irányuló szolgáltatást szeretnének igénybe venni és szerződéskötés előtt ismerjék meg a vállalkozás szerződéses feltételeit” – ez a kissé bizarr mondat is szerepel a FEOSZ figyelmeztetésében, amelyet az úgynevezett telejósdák kapcsán adtak ki.

Apró betűs rész

A FEOSZ közleményéből kiderül, hogy bár a törvények tiltják az a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, a jövendőmondást, pénzenergiát, távgyógyítást és hasonlókat ígérő „jósok” valójában jogszerűen működnek.

A jósdák mögött ugyanis bejegyzett cégek állnak, az interneten elérhető általános szerződési feltételekkel.

Ezekben a televízióban elhangzott ígéretekkel szemben mindennemű felelősséget kizárnak a jóslás során adott tájékoztatásokkal kapcsolatban – azaz lényegében elismerik, hogy amit csinálnak, nem több szemfényvesztésnél.

Csakhogy erről az általában idősebb betelefonálók nem tudnak, a műsorokban nem hangzik el, hogy az azokat üzemeltető vállalkozások semmilyen felelősséget nem vállalnak a fogyasztókkal közölt kijelentések, tényállítások, tanácsok vagy egyéb információk tartalmáért, megfelelőségéért, jogszerűségéért. A telejósdákat ráadásul főként olyanok hívják nagyobb számban,

akik valamilyen betegségben szenvednek vagy épp előrehaladt koruknál fogva hiszékenyebbek

az átlagosnál, holott az ilyen és ehhez hasonló „szolgáltatások” nem helyettesíthetik a kórházi vagy orvosi segítségnyújtást.

Elítélték, de nem a tévés szerpelésért

Nem túlzás azt állítani, hogy mára milliós iparággá vált a kezdetben kis nézettségű csatornákon futó televíziós kuruzslás.

Jelenleg a legnagyobb kereskedelmi adókon is naponta sugároznak úgynevezett telejósdákat,

ahol több tucat, magát mágikus képességek birtokosának nevező ember várja a hiszékeny telefonálók hívásait. A műsorvezetők nemcsak jövendőmondást ígérnek, de olyanokat is, hogy képesek élő adásban, telepátiával különböző betegségeket gyógyítani. Gyakori ígéret az is, hogy valamiféle mágiával pénzhez juttatják a telefonálót, például „pénzenergiát küldenek”.

Februárban csalás miatt egy év börtönt kapott a TV2-n látható egyik telejós, Stephanus, valódi nevén Borda István Vilmos. A májusban elhunyt férfi azért került bíróság elé, mert még 2011-ben

rávett egy nőt, hogy utalja át neki a 3 millió forintos családi örökségét,

mert így Stephanus le tudja venni a pénzről a rontást, ami után a nő végre sikeres vállalkozást indíthat majd. Stephanus a pénzt ehelyett elköltötte, mire az ügyfél a rendőrséghez fordult. Az esetre egyébként nem a műsor keretein belül került sor, egyelőre nem tudni arról, lett-e bármilyen jogi következménye a telejósok tevékenységének.

Nem kapcsolták a telefonálót

Nemcsak a tanácsok tartalmát tekintve nem korrektek a telejósdák: bár semmi nem garantálja, hogy a telefonáló műsorba kerül, az olykor percenként 500 forintra rúgó hívásdíjat minden telefonálónak fizetnie kell. „Tíz fogyasztóból pedig valószínűleg egy sem tudja azt, hogy ha betelefonálnak, akkor azzal az általános szerződési feltételek tartalma szerint

hozzájárulnak az elkészült felvételek korlátlan felhasználásához

és hogy azt kereskedelmi céllal a vállalkozás hasznosítsa, terjessze, nyilvánosságra hozza. Adataikat pedig marketingcélra szintén felhasználják” – írja a FEOSZ.

Utóbbi gyakorlat egyébként már törvényekbe is ütközhet: az RTL Klub Ezo.tv nevű műsorát 2013-ban 13,5 millió forintra büntette a Gazdasági- és Versenyhivatal, mert arra ösztönözték a nézőket, hogy azonnal telefonáljanak,

azt sugallták, épp egyetlen néző sincs a vonalban, így garantáltan adásba kapcsolják őket,

és a kiválasztott jóssal beszélhetnek. Valójában a telefonálók nagy része nem, vagy nem egyből került adásba. Ezzel a GVH szerint a műsor megsértette a szakmai gondosság követelményét.